Még mindig sok a hamis méz a magyar boltok polcain

MTI2017. március 8. 08:31

Lesújtó eredménnyel zárult az Európai Unió kiemelt mézpiaci ellenőrzése, a minták több mint húsz százalékáról derült ki, hogy hamisítvány; az eredményeket látva az Európai Bizottság egy központi mézadatbank létrehozását tervezi - írja a Magyar Idők.

Az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága azt követően indított eljárást, hogy a termelők - köztük magyar méhészek - 2015 végén Brüsszelben és Budapesten is felhívták a figyelmet arra: a polcokra olyan ázsiai mézek kerülnek, amelyek nem természetes eredetűek. Az ellenőrzésben minden uniós tagállam részt vett, sőt Norvégia és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az uniós hatóság 2264 mézmintát vizsgált meg, a termékek 45 százaléka kiskereskedelmi forgalomból származott.

Az előzetes kiértékelés alapján a minták 15 százaléka bizonyult hamisnak, majd további vizsgálatok után újabb 5,6 százaléknál merült fel a hamisítás gyanúja.

Magyarországon mára szinte eltűntek a kínai mézek a polcokról, a helyüket magyar áru vehette át, ami a szigorú ellenőrzéseknek köszönhető.

Címkék:
vásárlás, méz, mézpiac, hamis méz,