Fillérekből főztük le a magyar sztárszakács luxusvacsoráját

Pénzcentrum2016. december 6. 05:44

Előrejelzések szerint egy átlag magyar család 20 ezer forintot költ idén karácsonykor az ünnepi fogásokra. Mivel a háztartások rendkívül árérzékenyek, így a menüsort illetően még mindig a hagyományoké a főszerep. Pedig Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem egykori séfje szerint "a különleges lehet olcsó is". Kíváncsiak voltunk, mennyiből jöhetünk ki, ha hanyagoljuk a halászlét, a töltött káposztát, na meg a bejglit, és inkább különlegesebb alapanyagokhoz nyúlunk.

Bő egy hete megkezdődött a karácsonyi roham a boltokban, amely egészen december 24-ig tart majd. A legfrissebb előrejelzések szerint mintegy 200 milliárd forintnyi pluszbevételt hoz a kereskedőknek az ünnepekre készülő siserehad, ez 5 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a legnagyobb vásárlási hullám a bronz- és aranyhétvégék közötti időszakban várható; és csak az ünnepi fogásokra 90-95 milliárd forintot költenek majd idén a családok.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb népszámlálási adatai szerint alig több mint 4,1 millió háztartás van Magyarországon. Ez tehát azt jelenti, hogy a 90-95 milliárdos pluszköltésből egyenként 22-23 ezer forinttal veszik részüket a családok. Azaz ennyibe kerül az átlagos ünnepi menüsor - hol többe, hol kevesebbe. Számításunkat egyébként az egyik legnagyobb hazai receptoldal tavalyi felmérése is alátámasztja, amelyből többek között még az is kiderült, hogy

az átlagos magyar ünnepi asztal köré 4-7 fős család ül.

A menüsort illetően pedig még mindig a hagyományoké a főszerep, a családok ünnepi ételsorán három étel köszön rendre vissza: a hazai uszonyosokból, elsősorban pontyból készült halászlé; a jellemzően sertéshúsból készített töltött káposzta; na meg a mákos- és diós bejgli. Ezeken kívül persze népszerű még a csirke, a pulyka és a kacsa is, és sokfelé felkerül a családi ezüsttálcára a mézeskalács, valamint a zserbó is.

A különleges lehet olcsó is

Habár karácsonykor fogyasztjuk a legtöbb halat - a statisztikák szerint a magyarok éves halfogyasztásuk harmadát a karácsonyi ünnepek idején vásárolják meg -, dietetikusok szakvéleménye szerint ez még így is kevés. Főként a tengeri halak, és a húsukban jelentős mennyiségben jelen lévő, többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavak hiányoznak nagyon az étrendünkből.

Sőt, ahogy a tengeri halakra is nemet mondunk, úgy más nemzetek konyhájával sem vagyunk feltétlenül kibékülve az ünnepek alatt. Legalábbis a kiskereskedelmi termékforgalom összetétele alapján erre lehet gyanakodni. A fogyasztói szokásokat vizsgáló szakemberek szerint azonban ehhez csak részben van köze annak, hogy tiszteljük a hagyományainkat. A "gasztroforradalom", amely egy ideje már Magyarországra is betört, legalábbis éppen a nyitottságunkat mutatja.

A zárkózottság mögött több egyéb tényező állhat. Az egyik ilyen például, hogy a magyar fogyasztó rendkívül árérzékeny. Sőt, sokan azt hiszik, ami különleges, az biztos drága is. De háziasszonyok hada riad vissza a kevésbé ismert alapanyagoktól csak azért, mert nem biztosak benne, hogyan is kellene velük bánni. Pedig a félelmek gyakorta alaptalanok.

Először is mit nevezünk különleges hozzávalónak? Sokan keverik a fogalmakat és a különleges alatt egyből a drágább, presztízs hozzávalókat értik. Holott ez nem így van. A különleges lehet olcsó is. Az emberek egyre tudatosabban és színesebben főznek, választanak termékeket. Ehhez a kereskedelemnek is kell tudni igazodnia. A mai világban már elképesztő a repertoár és kis túlzással szinte minden megvásárolható ahhoz, hogy mindig változatosan főzzünk

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Széll Tamás. A Michelin-csillagos Onyx étterem egykori séfje, illetve a 2016-os Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének győztese azt is hozzátette, hogy a termékkínálat folytonos bővülése egyértelműen lenyomja az árakat.

Lefőztük a luxusvacsorát

Őszinték leszünk, a méltán híres Széll Tamás szavait hallva kíváncsiak lettünk: vajon tényleg vállalható áron ki lehet hozni különlegesebb alapanyagokból egy ünnepi vacsorát - tettük fel magunknak a kérdést. Így fellapoztuk Mautner Zsófi és Széll Tamás nemrég megjelent, "A Főzés Mindenkié" c. szakácskönyvét, és ráböktünk egy-egy előételre, főételre és desszertre. A következő lett a szerkesztőink által összeválogatott, nem feltétlenül harmonikus, de mindenképp ünnepi menüsor:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Sokmagvas szendvics citrusos pácolt lazaccal, fűszeres túróval
  • Lacazfilé narancsos vajmártásban, sütőben sült édesburgonyával, ravigoté-mártással
  • Áfonyás-citromos tiramisu
  • Francia sajttál karamellizált hagymachutney-val

Némi izgalommal mentünk el egy közeli diszkontláncba, hogy beszerezzük a hozzávalókat a bő 50 tételt tartalmazó bevásárlólistánkról. Egyrészt tartottunk tőle, hogy hiába van ma már "elképesztő repertoár", mégsem ússzuk majd meg a hercehurcát egyetlen úttal. Másrészt nagyon nem akartunk kifutni az átlagosnak tekinthető karácsonyi keretből sem.

Félelmeink ellenére már rögtön a "cselendzs" elején meglepetés ért minket: néhány tételtől eltekintve alig fél óra alatt minden a bevásárlókocsiban landolt. Sőt, az egész mutatványt sikerült megoldani 20 ezer forintból úgy, hogy számos termék esetében is (például olívaolaj, fehérbor-ecet, balzsam-ecet, fűszerek, stb.) hónapokra elegendő kiszerelést választottunk.

Címkék:
vásárlás, karacsony, diszkont, luxus, menü, főzés, vacsora,