Semmit sem ért az áfacsökkentés? Az egekbe ugrott a sertéshús ára

Pénzcentrum2016. november 14. 15:01

Az élelmiszerek ára jellemzően csökkent az elmúlt időszakban, azonban a burgonya és a sertéshús ára kétszámjegyű növekedést muatott. Az utóbbinál áfacsökkentés is volt, január óta ugyanis 27 százalék helyett csak 5 százalék, ennek ellenére ugrottak az egekbe az árak. 

2016 szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 7,3 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,1 százalékos növekedéséből tevődik össze. A tej felvásárlási ára július óta növekszik, de így is 3,8 százalékkal elmaradt a 2015 szeptemberitől a KSH adatai szerint.

2016 szeptemberében 2015 szeptemberéhez képest:

  • A gabonafélék ára 9,6 százalékkal csökkent, a csoport mindkét főtermékének az ára esett: a búzáé 18, a kukoricáé 3,7 százalékkal.
  • A gyümölcsök ára 5,8, a zöldségféléké 8,5 százalékkal csökkent.
  • A burgonya ára 13 százalékkal nőtt.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 3,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 0,7 százalékkal csökkent.
  • A vágósertés ára 12 százalékkal nőtt. A tej ára 3,8 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára az utolsó két hónapban emelkedett, így a júliusi 66 forint/literről szeptemberre 74 forint/literre nőtt.

Az élelmiszerek árai jellemzően csökkentek január óta:

  • A mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára lényegében változatlan, az élő állatok és állati termékeké 2,6 százalékkal csökkent.
  • A zöldségfélék ára 1,3, a gyümölcsöké 2,6 százalékkal csökkent.
  • A tej ára 10 százalékkal alacsonyabb lett.
Loading...
Címkék:
vásárlás, élelmiszer, étel,