Jövőre még lesz SZÉP-kártya, de aztán ő is a kukában végzi?

Világgazdaság2016. október 10. 08:34

A SZÉP-kártya az egyetlen cafeteriaelem, amely egyelőre marad a kedvező adóterhekkel. A nagy adókülönbség viszont sokak szemét bántja. Tervezik az adótörvény változtatását, aminek a SZÉP-kártya lehet az áldozata - írja a Világgazdaság.

A cafeteria-rendszer jövő évi változásaiban egyedül a SZÉP-kártyára fizetett maximum évi 450 ezer forint maradt meg a kedvező adóteherrel adható juttatások között. Míg itt (az évi százezer forintos készpénzjuttatással azonosan) a munkáltatónak 34,5 százalékos adót kell fizetni, addig a többi hagyományos cafeteriaelem esetén emelkedik az adó. 

Az Erzsébet-utalvány, az üdülési szolgáltatás, a munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, a képzési költségek átvállalása vagy az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulás után mind-mind közel 50 százalékos adót kell fizetni. Ami persze annyit jelent, hogy ezek a lehetőségek nem szűnnek meg, de jóval kevésbé éri majd meg őket igénybe venni - azért is, mert közben számtalan adómentes juttatással is kiegészült a rendszer. Az adókülönbség viszont azoknak a szolgáltatóknak biztos nem tetszik, amelyek a SZÉP-kártya piacán nem, de a többi juttatásén jelen voltak - vagyis sokan keresik az érvet ennek megszüntetésére.

Az átalakítás lehetőségét is kinyitja, hogy a kabinet újra szeretné írni az összes adójogszabályt. Tállai András a Nemzeti Adókonzultáción jelentette be, hogy az adózás rendjéről szóló törvény egyszerűsítése után az alanyi szabályokat is szeretnék új formába rázni, hogy azok logikusabbak és áttekinthetőbbek legyenek (hiszen folyamatosan változtattak a paragrafusokon). Ez azonban alkalmat ad arra, hogy a cafeteria-rendszert is másként rakják össze - akár 2018-tól is.

Loading...
Címkék:
vásárlás, karrier, cafetéria, turizmus, szép kártya, adó, munkavállaló, munkáltató, adózás rendje, az adózás rendjéről szóló törvény,