Hiába a törvény, csak az ötödét fordítják hulladékgazdálkodásra

Világgazdaság2016. június 22. 08:33

Az elmúlt öt év költségvetéseiből egyértelműen kiderül, hogy a termékdíjból beszedett pénzeknek nagyjából csak 20 százalékát fordította a hulladékgazdálkodás támogatására a kormány, a többi elfolyik más kiadásokra - írja a központi költségvetésekre hivatkozva a Világgazdaság.

A 2011-ben elfogadott termékdíjról szóló törvény azzal a céllal született, hogy a befolyó pénzből finanszírozzák a hulladékok hasznosítását, megelőzzék és csökkentsék a környezetszennyezést.

A kormány ezért egy jókora díjemeléssel, 2012-től több mint kétszeresére növelte a termékdíjköteles termékek utáni összbevételt és átszabta a hulladékhasznosítás teljes rendszerét.

Azóta nem lehet például ingyen osztogatni a boltban műanyag zacskókat.

Az idei költségvetési törvényben több mint 63 milliárd forint, a jövő éviben 69 milliárd forint bevételre számít a kormány környezetvédelmi termékdíjból, de ebből csak 12,75-12,75 milliárd forinttal támogatja a hulladékgazdálkodást.

Címkék:
hulladék, költségvetés, díj, szemét, környezetvédelem, hulladékhasznosítás,