Egyre többet használjunk a bankkártyánkon ezt a funkciót

Pénzcentrum2015. szeptember 9. 19:01

A tavalyi évhez képest háromszorosára nőtt Európában az egyérintéses vásárlások értéke  - írja a MasterCard közleményében.


2015 második negyedévében az európaiak közel 70 százalékkal többször választották a kasszánál az egyérintéses fizetés lehetőségét, mint tavaly ilyenkor. Minden második egyérintéses tranzakció élelmiszerboltban történik, 15 százalékuk pedig éttermekben és bárokban.

{{EMBED:infogram_0_egyerinteses_tranzakciok_megoszlasa}}
Az európai fogyasztók számára két éven belül lehetővé tesszük, hogy okostelefonjaik segítségével nagy értékű vásárlás esetén is pillanatok alatt, PIN kódos vagy ujjlenyomatos azonosítással fizessenek valamennyi egyérintéses terminálon. Tavaly jelentettük be, hogy 2020-ra Európa minden olyan terminálján megvalósulhat az egyérintéses fizetést, amely MasterCard vagy Maestro kártyát is elfogad.

- mondta Javier Perez, a MasterCard Europe elnöke.

A kártyatársaság magyarországi tapasztalatai szintén azt mutatják, hogy az egyérintéses fizetések száma, értéke és infrastruktúrája az elmúlt évben mutatta a legnagyobb, ugrásszerű növekedést.

2015 első negyedévében közel kétszer annyi egyérintéses fizetésre alkalmas bankkártya volt forgalomban, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeképpen a hazai kibocsátású fizetési kártyáknak már több mint 44 százaléka - 3,9 millió darab - egyérintéses.

Az idei év első negyedében a magyar vásárlók minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 70 milliárd forintot fizettek érintőkártyával, ami összesen csaknem 20,5 millió fizetési tranzakciónak felel meg. Ma már országszerte 49 ezer bankkártya-elfogadó terminálnál vásárolhatunk érintőkártyával többek közt bevásárlóközpontokban, éttermekben és bárokban, élelmiszer- és egyéb boltokban, benzinkutakon és jegyautomatáknál.

Címkék:
vásárlás, mastercard, bankkártya, maestro bankkártya,