Elképesztő, mennyi élelmiszer végzi a kukában

Pénzcentrum/InfoRádió2015. június 8. 13:35

Civil szervezetekkel együtt keresi a Földművelésügyi Minisztérium azokat a megoldásokat, eljárásokat, amelyekkel csökkenthető az élelmiszer-pazarlás - mondta a tárca helyettes államtitkára. Feldman Zsolt hozzátette: a legnagyobb veszteség az élelmiszeriparban van.

Mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe Magyarországon, tehát nem fogyasztjuk el. Ebből a döbbenetes mennyiségből csupán kétezer tonnát sikerül megmenteni évente.

A két szám közötti különbség azt mutatja, hogy nagyon sok és komoly teendőink vannak az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása érdekében. Tavaly alapítottuk meg az Élelmiszerbank Egyesülettel az Élelmiszer érték elnevezésű fórumot, ahol az élelmiszerpiac nagy szereplőit; a kereskedelem és a feldolgozás vállalkozásait, különböző kutatóműhelyeket, civil szervezeteket próbáljuk egy asztalhoz ültetni. Azt szeretnénk, hogy megfelelő felvilágosítással, információátadással tudjunk szolgálni a szélesebb értelemben vett szakmának és a társadalomnak, hogy milyen gyakorlati lépésekkel tudunk élelmiszer veszteséget csökkenteni, vagy egyáltalán felismerni ezt a problémát, hiszen átlagos fogyasztóként sem feltétlenül szoktunk ezzel foglalkozni, pedig a mi pénztárcánkat is érinti

- hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az élelmiszer-veszteség nagy része a feldolgozás, a kereskedelem vagy a termelés során keletkezik, ezért sok szempontból - kutatás-fejlesztés, innováció, kapcsolatrendszer, logisztika - igyekeznek gyakorlatban használható módszereket bemutatni.

A szabályozási oldalát is át kell tekintenünk, hogyan lehet a kereskedelemben és a feldolgozásban feleslegessé váló biztonságos, minőségi ételt a lehető legkönnyebben eljuttatni a rászorulóknak. Sok olyan dolog van, amire egyszerre kell foglalkozni, de olyan hatalmas lemaradásban vagyunk ezen a területen, hogy minden egyes lépésnek, reményeink szerint, mindenki számára látható haszna lesz: több élelmiszer jut el a rászorulókhoz és jobban odafigyel majd a termelő- és kereskedőszektor, hogy hogyan gazdálkodik az élelmiszerkészleteive

- foglalta össze a teendők sorát a tárcavezető.

Címkék:
vásárlás, élelmiszer, szemét, étel,