Ez most komoly, csak az éttermekben lehet majd piálni?

hvg.hu2014. szeptember 10. 18:01

Már csak azon folyik a vita a jövendőbeli nemzeti italboltok ügyében, hogy hány százaléknál húzzák meg az alkoholfokhatárt, vagyis milyen töménységű szeszes italok árusítását korlátozzák az erre felszentelt szakboltokra - írja a HVG.

Úgy tudják, hogy a borlobbi eredményes küzdelme miatt csak a tömény alkoholos italok és az égetett szeszek kiskereskedelmét kötik majd koncesszióhoz - ahogyan azt korábban a dohánytermékekkel is tették -, így sört és bort másutt is árulhatnak. A vendéglátóhelyekre vonatkozóan pedig jó eséllyel azt a korlátozást vezetik be, hogy csak a meleg ételt is kínáló büfékben és éttermekben lehet alkoholt fogyasztani.

KATTINTS! Kemény drágulás vár a piára - friss infók az italboltokról

KATTINTS! Ebben az 5 városban a legdrágább a sör a világon

Bár a kormány cáfolta az alkoholkoncesszióról szóló híreket, piaci szereplők megerősítették a hetilapnak, hogy arról már az egyeztetések is elkezdődtek. Elképzelhető, hogy a tavaly kialakított és nagy arányban hatalomközeli nemzeti trafikok előnyt élveznek majd a pályáztatáskor az alkoholárusítási jogért is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
vásárlás, alkohol, italbolt,