Pénzcentrum • 2014. július 22. 09:32
Kitálalt egy termékbemutató szervezője: elmondta, hogy verik át a kiszolgáltatott időseket.
Gábor, aki termékbemutatókon dolgozott, a Blikknek elmondta, hogy az előadás kezdete előtt van tíz-tizenöt perc, amikor a beépített emberek szóba elegyednek a "palimadarakkal". Ők mérik fel, átverhető-e a vendég.
Az előadás minden fél órában más típusú, és különböző érzelmi beállítottságú emberekre hat. Aki az egészségéért aggódik, aki családjáért, aki takarékoskodni szeretne: mind-mind meg lesz szólítva. Úgy kell érezniük, hogy kiváltságosak, amiért részt vesznek az előadáson. Ezután jön a bingó. Amíg nem ütközött törvénybe, összegeket találtak a kihúzott sorsjegyeken az emberek, ezek a későbbi árengedmények voltak. Most már mosolygós vagy szomorú arc van a borítékokban. A beépített emberek infói alapján dől el, hogy kiket lehet beforgatni, ők kapják a mosolygós jelet. Aki egyedül él, van saját ingatlanja, és rokonai nem sűrűn látogatják, azt biztosan megpróbálják átverni.
KATTINTS! Százezreket buknak a nyugdíjasok: már megint ők az áldozatok
Gábor azt is elárulta, hogy a bizonytalanokat nem győzködik, ha elkezdenek hezitálni, kiküldik őket azzal, hogy más örül majd a lehetőségnek. Miután az illető kimegy, egy beépített ember boldogan bemegy helyette az irodába - így a húzódozó visszakuncsorogja magát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Egyszer eladtam egy masszírozós fotelt egy idős hölgynek, akinek már volt két ugyanolyan. Azt hazudtam, hogy speciális fűtőszál van benne, ami stimulálja a sejteket. Nagy meleg volt, két perc alatt leizzadt benne, és azt mondta, érzi a hatását. Így lett egy harmadik ugyanolyan masszírozó fotelja 290 ezerért műbőrből" - mondta el a lapnak az egykori termékbemutatós.