Na, erre mit lépnek a termékbemutatósok?

MTI2014. június 9. 12:01

Az árubemutató utazásokra is alkalmazni kell az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályait - egyebek mellett ezt az előírást is tartalmazza a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely június 13-án, pénteken lép hatályba.

A februárban hozott kormányrendelet illeszkedik a március 15-én hatályba lépett új polgári törvénykönyv (ptk) szabályaihoz.

A jogszabály megkülönbözteti a távollévők között kötött, illetve az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéseket. Az előbbi lényege az, hogy a felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.

Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződést pedig nem a vállalkozás üzlethelyiségében ütik nyélbe. Ebbe a körbe tartozik az a szerződés is, "amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése".

Mindkét fajta szerződésre igaz az, hogy ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, az nem lehet emelt díjas hívás. Továbbá a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon tájékoztatni a fogyasztót a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a vállalkozása nevéről, székhelyének postai címéről, telefonszámáról és az elektronikus levelezési címéről is. Ugyancsak közölni kell a termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás - adóval megnövelt - teljes összegét.

A rendelet melléklete tartalmazza azokat a mintákat, amelyeket a fogyasztó elállási, illetve felmondási jogáról át kell adni a fogyasztónak. Így a vállalkozás és a fogyasztó közötti áruvásárlási szerződéstől az utóbbi 14 napon belül indoklás nélkül elállhat. A szolgáltatási szerződést pedig annak kezdetétől számítva, 14 napon belül - ugyancsak indoklás nélkül - felmondhatja a fogyasztó. Az elállást, illetve felmondást követő 14 napon belül kell a vállalkozásnak visszatérítenie a vételárat - illetve a szolgáltatás ellenértékét - beleértve a fuvarozási költséget is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ugyancsak június 13-án lép hatályba az a kormányrendelet, amely a magánszemélyek által kötött építési szerződésekre állapít meg szabályokat. Amennyiben magánszemély fogyasztó köt építési szerződést egy kivitelezővel, akkor a szerződésnek tartalmaznia kell a megrendelő nyilatkozatát arról, hogy az aláírástól számított 14 napon belül kívánja-e megkezdetni a kivitelezést.

Amennyiben ez hiányzik a szerződésből, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy a kivitelező - az aláírástól számítva - 14 napot követően lát munkához.

Címkék:
vásárlás, bolt, termékbemutató, árubemutató,