Kiderült, ebből is egyre kevesebb fogy Magyarországon

MTI2014. március 24. 12:28

Egyre kevesebb üdítőt és gyümölcslevet vásárolnak Magyarországon, az éves szinten 170 milliárd forint termelési értéket előállító gyártók tavaly 8 százalékkal kevesebb terméket adtak el a magyar piacon, mint az előző évben - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség hétfőn.

A szervezet tájékoztatása szerint az alkoholmentes italok - szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek, ízesített vizek, jeges teák, energia- és sportitalok, szörpök - forgalma 827 millió literre esett a 2012-es 896 millió literről.

Az üdítőitalok eladott mennyisége 2007 óta megállás nélkül csökken, ezért 2011-2013 között négyszáz munkahely szűnt meg az ágazatban - írja közleményében a szövetség.

A szénsavas üdítőitalok piaca már egy évtizede folyamatosan csökken, tavaly 31 százalékkal kevesebb fogyott, mint a legmagasabb fogyasztás évében, 2003-ban. A negatív trend 2013-ban sem fordult meg, a gyártók tavaly 12 százalékkal kevesebb terméket adtak el, mint 2012 hasonló időszakában.

A gyümölcslevek fogyasztása 1 százalékkal csökkent tavaly, a 2007-es csúcshoz képest azonban 35 százalékkal fogyott kevesebb a boltokban ezekből a termékekből.

A szövetség szerint az üdítőitalokat sokan teszik felelőssé a világszinten egyre komolyabb problémát jelentő elhízásért. Az üdítőitalokkal elfogyasztott kalória azonban csupán átlag 1,5-2 százaléka a magyar felnőtt lakosság teljes napi kalóriabevitelének, ami kevesebb, mint egy közepes alma energiatartalma - hangsúlyozza a szervezet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tájékoztatás szerint az alkoholmentes italok értékesítésének évek óta tartó visszaesése nemcsak az ágazat gyártóit érinti kedvezőtlenül, hanem az agrárbeszállítókat és a kereskedelmet is. A szövetség ezért is reméli, hogy a magyar államháztartás egyensúlyi helyzetének javulása idővel lehetőséget teremt az élelmiszeripari különadók, így például a népegészségügyi termékadó fokozatos csökkentésére, kivezetésére - olvasható a közleményben.

 

Címkék:
vásárlás, gyümölcs, üdítő, ital,