Ez lesz a jövő Magyarországon, egy fesztiválon debütál

Pénzcentrum2013. június 28. 16:13

Olyan izgalmas fizetéstechnológiai újdonság debütál a zánkai EFOTT fesztiválon, amely hamarosan milliók hétköznapjait határozhatja meg Magyarországon is. Hazánkban elsőként mutatkozik be a gyakorlatban az, az online fizetési rendszer, amely ugyanolyan technológiai alapon működik, mint a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) a közeljövőben bevezetendő elektronikus jegyrendszer. A megoldás újdonsága, hogy a látogatók saját diákigazolványuk egyenlegére is feltölthetik pénzüket és azzal vásárolhatnak a kereskedőknél.

Ezen a héten Zánkán, az EFOTT fesztiválon a látogatók már használják azt a szerver alapú online fizetési megoldást, melyhez hasonlót a BKK szeretne a budapesti elektronikus jegyrendszerrel megvalósítani. A rendszert a Cardnet Zrt, Magyarország egyik vezető elektronikus tranzakció-szolgáltatója fejlesztette ki.

Így működik az EFOTT kártyarendszer:

Az EFOTT 2013 teljesen készpénzmentes fesztivál. Fizetésre a belépőjegy mellé ingyenesen átvehető EFOTT Kártya, illetve a látogatók diákigazolványa szolgál. Mind a készpénz feltöltése, mind az EFOTT Kártya használata ingyenes, sőt visszaváltáskor sem számolnak fel kezelési költséget.

Az egyenleget a látogatók feltölthetik a helyszínen, de a fesztivál honlapján interneten, vagy mobiltelefonjuk segítségével bankkártyával, illetve akik rendelkeznek már a MasterCard Mobile alkalmazással, a feltöltések között találják az EFOTT kártya feltöltési opciót is.

A rendszer biztonságának záloga, hogy - a hazai fesztiválkártyák közül egyedüliként - maguk a kártyák nem tárolnak értéket, a bárpultoknál és pénztáraknál kihelyezett leolvasó eszközök online összeköttetésben állnak a központi rendszerrel, amelyből az információt (például a kártyák egyenlegét) nyerik. A Budapesten üzemelő szerverek villámgyorsan elvégzik a szükséges tranzakciós műveleteket. Az NFC (azaz érintés nélküli technológiával működő) kártyák feltöltése és a vásárlások a központi rendszerben követhetőek, szükség esetén pedig azonnal letilthatóak. A megoldás része, hogy a kártyákat leolvasó eszközöket vezetékes és vezeték nélküli, mobil hálózati összeköttetéssel is használják.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Cardnet megoldása- és országos hálózata továbbfejlesztés nélkül is alkalmas lehet arra, hogy több ezer budapesti kereskedőnél fel lehessen tölteni a kártyák mögött álló egyenlegeket. A megvalósított rendszer része egy olyan felügyeleti felület is, amely lehetővé teszi a szervezőknek az elszámolásokat, a különböző lekérdezéseket és a szükséges statisztikák előállítását.

Hasonló rendszer működhet a budapesti tömegközlekedésben is. Bár a fesztivál teljesen más környezetet jelent, az EFOTT fizetési megoldása ugyanolyan technológiai alapon működik, mint a BKK-nál a közeljövőben bevezetendő elektronikus jegyrendszer. Így a szerver alapú online megoldás hamarosan milliók életét könnyítheti meg, hiszen a technológia jelentősen felgyorsíthatja a közösségi közlekedési eszközök elérését. A fesztivál azt is bizonyítja, hogy a diákigazolványok is kiválóan alkalmasak arra, hogy szinte bármilyen környezetben gyorsan és biztonságosan fizessünk segítségükkel.

Címkék:
bkk, jegy,