Pénzcentrum • 2013. május 8. 08:31
Rekordévet zárt tavaly a Szerencsejáték Zrt., nőtt a nyertesek és az állam nyeresége is - írja a Napi Gazdaság.
Tavaly 213 milliárd forint árbevételt ért el a Szerencsejáték (SzRt.) Zrt., a forgalom 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kifizetett nyeremények 112,7 milliárd forintra rúgtak, 19,7 százalékkal emelkedtek. A költségvetés - az osztalékfizetés nélkül - 60,9 milliárd forintos bevételre tett szert, 15,7 százalékkal többre, mint 2011-ben.
Az állami játékszervező szerencsecsillaga vélhetően tovább emelkedik az idén is, hisz a cég is kilép az online-piacra új sportfogadási weboldalával.
A lap emlékeztet arra, hogy a korábbi tervek szerint az SzRt. már tavaly elindult volna az új internetes sportfogadási rendszerével, ám a rendszert szállító cég a szerződést késedelmesen teljesítette - épp ezért kötbért is fizetett. Így az online fogadás egyéves csúszással a közeljövőben indulhat.
Az egyéves csúszással akár nyerhet is az SzRt., mivel a világ egyik legnagyobb online sportfogadója, a Bwin a napokban jelentette be, hogy számos országból, többek között Magyarországról is kivonul - jegyzik meg.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)