25 milliós bírságot kapott az Aldi: a részletek

Pénzcentrum2013. március 4. 14:25

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. (Aldi) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés elkövetéséért 25 millió forint bírságot szabott ki a hivatal.

A Gazdasági Versenyhivatal eljárásában az Aldi akciójára vonatkozó tájékoztatásait vizsgálta, melynek során 2011. december 29. és 2012. január 4. között kedvezményes áron kínálta a "TEVION" külső merevlemez termékét. A vizsgálat során feltárt információk alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozásnak már az akció megkezdése előtt számolnia kellett azzal, hogy a merevlemezt (vagy az azt helyettesítő árut) nem fogja tudni a fogyasztói keresletnek megfelelő mennyiségben biztosítani az akció ideje alatt.

Ennek ellenére az akciós újságjában, posztereken, honlapján és a hírlevelében megjelent tájékoztatásában erre a körülményre nem hívta fel a fogyasztók figyelmét. A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a fentiek alapján a vállalkozás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, emiatt a vállalkozásnak 25 millió forint bírságot kell fizetnie.

A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás korábban már követetett el jogsértést, valamint azt, hogy a megtévesztő hirdetéseivel a fogyasztók széles körét érte el.

 

Címkék:
vásárlás, aldi,