"Minden a decemberen múlik"

Pénzcentrum2012. december 3. 13:32

A kereskedők számára továbbra is a december a legerősebb hónap az évben, ekkor értékesítik a legtöbb árut - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Starcz Ákos, a Shopline elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az internetes értékesítésben is az év vége a legjelentősebb időszak.

A kereskedők számára továbbra is a december a legerősebb hónap az évben, ekkor értékesítik a legtöbb árut - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Starcz Ákos, a Shopline elnök-vezérigazgatója szerint az internetes értékesítésben is az év vége a legjelentősebb időszak. Starcz értesülései szerint a hazai kereskedelemben a november nem volt kifejezetten erős, így egyes vélemények szerint "minden a decemberen múlik".

Vámos György arról is beszélt, hogy az idei évben kisebb volt a kereslet, ezen bizonyos mértékben a karácsonyi időszak és az akciók javíthatnak.

Starcz Ákos kiemelte, hogy a Shopline bolti forgalma folyamatosan csökken, ezt leginkább a könyvpiac visszaesése okozza. A válság mellett a piac strukturális problémái is rontottak a könyvek csökkenő eladási számain - tette hozzá a Shopline elnök-vezérigazgatója.

Címkék: