Heteken belül jön az iPhone 5

Pénzcentrum2012. augusztus 19. 11:05

Az elmúlt két hétben felerősödtek a piaci várakozások azzal kapcsolatban, hogy az Apple szeptember elején bemutatja az iPhone 5-öt, egy hónappal korábban, mint ahogy arra a legtöbben számítottak

Az Apple-t követő elemzők eddig azzal számoltak, hogy az új termék csak októberben érkezik meg, több technológiai témákkal foglalkozó blog azonban olyan információkat szellőztetett meg, hogy a cég szeptember 12-én készül bemutatni az iPhone 5-öt.

Az iMore szakportál úgy tudja, hogy szeptember 12-én tartja meg az iPhone 5 bemutatására hivatott eseményt az Apple és ezzel egyidőben már megkezdődhet a készülékek rendelése is. Az értékesítések az Egyesült Államokban 9 nappal később, szeptember 21-én kezdődnek, míg a nemzetközi piacokra október első hetétől, valószínűleg október 5-től kerül az Apple legújabb okostelefonja.

Az Apple évente dobja piacra okostelefonja újabb verzióit, tavaly az iPhone 4S-t október 4-én mutatta be a társaság, három nappal később már rendelhető volt a készülék és október 14-től került az üzletekbe az Egyesült Államokban. Két héttel később pedig már Amerikán kívül is megvásárolható volt.

Hatalmas sikersztorivá vált az iPhone, azóta, hogy 2007 nyarán piacra dobta az elsőt a társaság, már összesen 244 millió darabot értékesített belőle. Bár már azelőtt voltak okostelefonok a piacon, hogy az iPhone megjelent volna, mégis az Apple készülékének piacra dobásától számítják az okostelefonok megjelenését.

Címkék: