Pénzcentrum • 2011. szeptember 29. 13:40
Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal.
A szektor vállalataira a 2010-12-es időszakban évente 61 milliárd forintos összeget kitevő különadót vetett ki az állam. A távközlési különadó közel felét, összesen 27,5 milliárd forintot a Magyar Telekom fizeti be.
A közös teherviselés és az abban való arányos részvétel európai érték. A többek között a távközlési cégek nyereségalapú adójának kivetése azt a célt szolgálta, hogy ezek a vállalatok is megkapják a közteherviselésben való arányos részvétel lehetőségét. Ezért a nemzeti ügyek kormánya szerint nincs ok változtatásra, és vállaljuk az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is - olvasható Szijjártó Péter közleményében.
Az Európai Bizottság még márciusban indított jogsértési eljárást Magyarország ellen a távközlési adó miatt attól tartva, hogy az adó összeegyeztethetetlen az uniós távközlési szabályozással. Ez ugyanis előírja, hogy a távközlési cégekre csak olyan különdíj vethető ki, ami közvetlenül hozzájárul az ágazat szabályozási költségeinek fedezéséhez. A magyar távközlési adó viszont a központi költségvetés gyarapítására szolgál, nem pedig az ágazat szabályozási költségeinek fedezésére - közölte az EU.
Magyarországot a Bizottság amiatt is elmarasztalta, hogy nem egyeztetett megfelelő módon az érdekelt felekkel a távközlési szolgáltatókat érintő díjtételek változásairól. Magyarországnak két hónapon belül tájékoztatnia kell a Bizottságot arról, hogy milyen intézkedésekkel kívánja biztosítani az uniós távközlési jogszabályok megfelelő alkalmazását. Amennyiben ezt elmulasztja, a Bizottság az ügyet az Európai Bíróság elé terjesztheti - írja a Bruxinfo.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama a bejelentés hatására 5%-os pluszba ugrott, a papírok forgalma átlag feletti.