Szörnyű nyár: még a bevásárlóturizmus is elmarad!

Pénzcentrum2010. június 24. 10:30

Korábban a magyar-szlovák határ túloldalán élő, euróval fizető vásárlók megrohamozták a hazai üzleteket, ha a forint kellő mértékben gyengült, most azonban a bevásárlóturizmus is elmarad. A hűvös, esős nyár szintén nem tesz jót a forgalomnak - állítja a Népszabadság.

A lapnak nyilatkozó kereskedők nem tapasztaltak nagyobb forgalmat az elmúlt hetekben, holott a forintárfolyam ismét hullámvasútra került.

Igaz a mostani árkülönbség nem olyan mértékű, mint tavaly tavasszal, mikor az euró a 300 forint feletti szinteket súrolta, így már nem biztos, hogy megéri 20-30 kilométert autózni egy bevásárláshoz.

Tavaly határ közeli üzletekben 30-40 százalékkal is olcsóbban vásárolhattak a határ túloldaláról érkezők, így nem ritkán szervezett buszokkal jöttek a vásárlók. Fodor Attila, a CBA szóvivője úgy emlékezik, hogy néhány hónapig lényegében karácsonyi forgalmat bonyolítottak le.

A Tesco, a Spar és a CBA egyaránt arról számolt be, hogy a forgalmuk lényegében a tavalyi forintgyengülés előtti időszakra állt vissza. Azért van olyan kereskedőcég, amely most is jól jár: az északi határszélen az eurós vásárlókból a Praktiker profitál. Az esztergomi áruházban a nyitást követő öt munkanap alatt több mint tizennégyezer vásárlót regisztrált a cég - túlnyomó részük a szlovák területről érkezett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szeszélyes időjárás is hatással van a kiskereskedelemre: a Praktikernél például a hűvös időjárás miatt nem indult be a kereslet a jellegzetesen nyári termékkörök iránt, de teljességgel tervezhetetlenné vált a sör, az üdítők vagy éppen a strandfelszerelések forgalma is.

A Tescónál elmondták: a szezonális termékek sokkal rövidebb ideig elérhetők, illetve sokkal kisebb mennyiségben érkeznek hozzájuk, mint a korábbi években. Így az eper, cseresznye, meggy - bár hazai beszállítóktól érkezik - kevesebb, mint előző években. A Tescónál most arra számítanak, hogy várhatóan szűkös lesz a kínálat dinnyéből és barackból is.

Címkék: