Fontosabb a kiscicánk, mint saját magunk

Pénzcentrum2010. március 9. 11:02

A magyar háztartások alkalmazkodtak a válsághoz az utóbbi egy-másfél év során. Akik kezdetben csak ruházkodáson és utazáson igyekeztek spórolni, később már az élelmiszerek és az alapvető háztartási termékek területén is visszafogták a költekezést. Valószínű tehát, hogy a válság múltával sem tér vissza a korábbi "vásárlási láz".

A fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy visszafogják a költekezéseiket. 2009-ig elsősorban mennyiségi csökkenés volt tapasztalható, míg a második félévben a mennyiségi csökkenés mellé minőségi esés is társult - derült ki a GfK piackutató intézet legfrissebb kutatásaiból. A piaci adatokból kiderült, hogy - a világ nagy részéhez hasonlóan - 2009 első félévében volt a magyar háztartások életében is mélypont, úgy a fogyasztói bizalom, mint a fogyasztási hajlandóság tekintetében. Azóta némi javulás volt tapasztalható, ám a korábbiakhoz képest alacsony szintű stagnálás tapasztalható. Nem valószínű tehát, hogy visszatér a korábbi magasabb fogyasztási hajlandóság, pusztán azért, mert újra javulni kezd az életszínvonal.

A Gfk számadataiból kiderült, hogy jelentősen növekedett az akciós termékek iránti kereslet: tízből 4 termék promócióban került megvásárlásra, míg élelmiszernél ez az arány 30 százalék. Az akciós értékesítés aránya minden szegmensben emelkedett. A házon kívüli étkezések aránya csökkent, ezért az otthoni sütés-főzéshez kapcsolódó termékek vásárlása jelentősebb lett. Nem spórolunk viszont a háziállatokon, a rájuk szánt összeg nem változott.

A kérdőívek eredményei rávilágítottak, hogy a magyarok fele úgy érzi, már az élelmiszeren is kell spórolni. Szintén jelentős azok aránya, akik minőségileg nem, mennyiségileg annál inkább csökkentették a fogyasztásukat. Csökkent a nagybevásárlások gyakorisága: "többször kis mennyiséget vásárolva kordában tudjuk tartani a fogyasztásunkat." A fogyasztók gyakrabban keresik az olcsóbb termékeket, de nem feltétlenül választják a nagy mennyiségű kiszereléseket és az összecsomagolt, "kapcsolt" termékeket.

A kutatóintézet feltételezése szerint a kevesebb fogyasztás a pazarlás csökkenésével járt együtt, ez is erősíti azt a feltételezést, hogy a korábbi életszínvonal visszatérésével nem feltétlenül tér vissza a vásárlás korábbi szintje. Ebben az értelemben a fogyasztás a gazdasági válság előtt túlhajszolt ütemű volt. 

Címkék: