Mobilinternet: korlátlanságról ne is álmodj!

Pénzcentrum2009. november 25. 05:33

A szolgáltatók által mára bevett gyakorlat, hogy a mobilinternet-csomagba foglalt keret elérése után a korábban fizetendő túllépési díj helyett az elérhető sávszélességet korlátozzák. Ennek meg van az az előnye, hogy csökkentik a magas mobilszámlák kialakulásának veszélyét, ugyanakkor a korlátozás lehetőségei, illetve feltételei a hirdetések szövegében nem mindig egyértelműek.

A T-Mobile, valamint a Vodafone egyes csomagjainál nem kell keretben foglalt forgalmi mennyiség után plusz díjat fizetnünk, azonban előbbinél 128 kbps-re, míg utóbbinál 64/16 kbps-re csökken a letöltési/feltöltési sebesség.

A valóban korlátlan ajánlatok azonban már jóval korábban eltűntek a piacról, hiszen a szolgáltatók már év elején különféle megkötéseket nevesítettek. Ennek okaként általában arra hivatkoztak, hogy nagy forgalmat generáló felhasználók erősen túlterhelik a hálózatot, melynek bővítése igen költséges és lassú folyamat, ezért olcsó szolgáltatást csak bizonyos korlátok mellett tudják biztosítani

A Vodafone például 5 gigabájtos limitet vezetett be, mely fölött korlátozta a sávszélességet, a T-Mobile pedig március 1-től módosított szerződési feltételein, mely szerint túlzott mértékű használat esetén 14 napra lassíthatta az előfizető letöltési sebességét lassítani.

Az említett két cégre súlyos bírságot rótt ki a versenyhivatal, mivel tisztességtelennek minősítette azt a kereskedelmi gyakorlatot, melyben a korlátlanként hirdetett csomagok esetén is korlátozták a sávszélességet, lassították a sebességet, ha bizonyos forgalmi keretet túllépett a felhasználó.

A GVH döntése értelmében tehát ezentúl nem nevezhetik korlátlannak azon internetcsomogokat a szolgáltatók, ahol bármiféle sebességi korlátozással élnek a felhasználókkal szemben.

Még mindig bővül a piac

Szeptember végén a három magyarországi mobilszolgáltatónak 767 ezer mobilinternet-előfizetője volt, amely közel kétszázezerrel haladja meg az év eleji adatot. Közülük több mint 600 ezer előfizető aktívan használta is a szolgáltatást - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) mobilinternet-gyorsjelentéséből.

A statisztikák szerint szeptemberben a felhasználók a több mint 865 ezer GByte adatot forgalmaztak, ugyanakkor az egy előfizetőre jutó átlagos forgalom az év eleje óta folyamatosan csökken, a három szolgáltató átlagát tekintve 1,46 GByte-os volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A forgalmazásban résztvevő előfizetések alapján a T-Mobile piaci részesedése januárhoz képest némiképp csökkent 48,68 százalékos, a Pannoné 24,19 százalékos, a Vodafon pedig 27,13 százalékra növelte szeptember végére.

Mit, hol, mennyiért?

A legutóbbi, márciusi körképünk óta erősen átalakultak a szolgáltatók havi előfizetői díjas, nem akciós csomagjai, és az összehasonlítás lehetősége is teljesen megszűnt azáltal, hogy a T-Mobile és a Vodafone is megszűntette 5 GB-os csomagját.

A három szolgáltató közül a T-Mobilnál találjuk a legnagyobb választékot a csomagok méretét tekintve. A Vodafone-nál pedig most különféle akciókkal vásárolhatunk mobilinternet-előfizetést. A táblázatban feltünetett összegek a karácsonyi akciós árakat mutatják, amely 10 hónapig érvényes, de ha weben keresztül igényeljük ugyanezt, még 30 százalék kedvezményt is kapunk.

Címkék: