Túl jól sikerült a születésszabályozás: mégis elfogynak a kínaiak?

Pénzcentrum2009. július 24. 14:02

A népességrobbanás rémét úgy látszik felváltotta Kínában a társadalom öregedésétől való félelem, Shanghaiban ezért most azt tervezik, hogy az egygyermekes családmodellt lecserélik kétgyermekesre.

A világ legnépesebb országában a '70-es évek végén vezették be kötelező jelleggel a városiak számára az egygyermekes-, a vidéki lakosság számára a kétgyermekes családmodellt. A családpolitika részeként ezen kívül azt is alkotmányban rögzítették, hogy a nők 20 éves kor felett, a férfiak pedig 22 éves koruktól házasodhatnak.

Mostanra a kínai kormány azonban úgy döntött, hogy lazít a szabályozáson, és egyes családok számára második gyermeket is engedélyez, sőt, kéri őket, hogy vállaljanak még egy gyermeket. A China Daily híradása szerint mindezt azoknak a szülőknek engedélyezik, akik maguk is egyedüli gyermekként nőttek fel.

Az intézkedés célja, hogy megakadályozza a népesség öregedését, és ezáltal elkerülje a jövőben várható munkaerőhiányt.

Bár a második gyermeket vállalók esetén az utóbbi években már nem jártak el drákói szigorral, a most készülő tervezet annyiban mégis más, hogy kifejezetten támogatnák azokat a családokat, akik bevállalják.

Minderre úgy próbálják meg felhívni a kínaiak figyelmét, hogy hivatalnokok és önkéntesek keresik fel otthonaikban a lakosságot, és beszélgetések, prospektusok segítségével igyekeznek meggyőzni őket arról, hogy van értelme még egy gyereket vállalniuk.

Shanghaiban, Kína legsűrűbben lakott városában több mint 3 millió regisztrált, 60 év feletti ember él, amely a teljes lakosság közel 22 százaléka. Becslések szerint, ha ez a trend folytatódik, 2020-ra az arányuk elérheti a 34 százalékot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az említett, állami lapban megszólalt néhány fiatal kínai is, akik többségében az engedély ellenére sem vállalnának második gyereket, túl stresszesnek vélik ugyanis felnevelésüket.

Az elmúlt évtizedekben a családszabályozás hazai, és nemzetközi szinten is felháborodást keltett, hiszen rengeteg nőt abortuszra kényszerített, és egyéb anomáliákat szült. Ennek tudható be az is, hogy többhelyütt felborult a nemek egyensúlya, mivel a hagyományosan nagy értéknek tartott fiúgyermeket tartották meg inkább a szülők, a lányokat pedig abortálták.

Idén napvilágot látott hírek szerint vidéki szülők el is adták lánygyermekeiket, mivel nem tudták kifizetni a sokszor több ezer dollárra rúgó bírságot, amit a megengedettnél több gyermek vállalása miatt szabtak ki rájuk.

Címkék: