M7-es: bukhat az uniós pénz

Világgazdaság2009. március 27. 08:30

Lehet, hogy Magyarország nem kapja meg az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti 36,5 kilométeres szakaszára az igényelt 143,1 millió eurós (35 milliárd forintos) EU-támogatást teljes egészében.

A baj forrása a közbeszerzési eljárás volt: állítólag versenykorlátozónak minősítették az Európai Bizottság (EB) Regionális Főigazgatóságának illetékesei, hogy a projektnél hirdetménnyel indultak a közbeszerzési tárgyalások. Magyar részről ezt azzal indokolták, hogy így a szokásos ár kétharmadát tudták elérni, s több mint egy évvel a kivitelezés időtartamát is lerövidíthették.

A támogatási döntés még mindig nem született meg, de a hírek szerint ez a vita is közrejátszott abban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke levélben óvatosságra intette a projektgazdákat: alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. "Bár megfelelő feltételek esetén a tárgyalásos eljárás is alkalmazható, az ellenőrzések során tapasztalt negatív példák miatt kijelenthető, hogy a tárgyalásos eljárás kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára" - áll az említett levélben.

Ha valóban hibásnak minősítik a közbeszerzési eljárást, Magyarország akár a teljes támogatást is elveszítheti, ami komoly érvágás lehet a költségvetésnek. Valószínűbb ugyanakkor, hogy kompromisszumként büntetést ró ki Magyarországra az EU: ennek mértéke 25 százalékos lehet. Ezzel elvileg az uniós forrás egynegyedét elveszítjük, ám ha a magyar illetékes irányító hatóság indítványozza ezt az opciót, akkor lehetőséget kap Brüsszeltől arra, hogy a büntetést fejlesztési forrásként mégis "átmentse" más nagyprojekt támogatásába.

Címkék: