Felháborító: Brüsszel rozénak nevezné a pancsolt borokat is!

Világgazdaság2009. március 23. 08:30

Magyarország, Franciaország és Görögország egyaránt elutasítja az Európai Bizottság azon javaslatát, mely szerint a jövőben rozénak nevezhető minden olyan bor, ami vörös- és fehérborok összekeverésével állt elő.

Jelenleg Európában csak a kék szőlők speciálisan kezelt levét tekintik rozénak, ellentétben számos Európán kívüli országgal, így például Kínával. Márpedig a szigorú szabályaink miatt nehezen kelhetnénk versenyre az ausztrál, vagy dél-afrikai "rozékkal".

Az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen nőtt a rozé borok népszerűsége, amely korábban másodrendű bornak számított, és legfeljebb ételek mellé ajánlották, ma azonban már aperitifként is fogyasztható egyre több sommerlier szerint.

A Bizottság javaslatát korábban egyedül hazánk utasította el, mára azonban támogatást nyertünk francia, és görög oldalról is, míg a többi tagország, versenyképességi okokra hivatkozva, nem utasítják el a törvény megszületését.

A povence-i borászati szövetség javaslata szerint a borosüveg cimkéjén világosan fel kellene tüntetni, hogy valódi rozéról, vagy csak keverék borról van-e szó, ezzel szemben hazánk nem fogadja el, hogy bármilyen pancsolt bort rozé névvel illessenek, helyette új nevet kellene adni a keverék boroknak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A javaslatról április végén születhet döntés, és legkésőbb augusztusig hatályba kell lépnie.

Címkék: