A kis boltokra megy rá a Mastercard

Pénzcentrum2009. március 4. 18:00

A MasterCard 2008. júliusában indult kártyaelfogadás fejlesztési programjának köszönhetően eddig 1145 kis- és közepes méretű bolt tette lehetővé pénztáránál a kártyás fizetést. A terminálok számának növekedése mellett ugyanakkor a program katalizáló hatása is nagyon fontos.

"Más országokban szerzett tapasztalataink azt mutatják, hogy az elfogadói hálózat fejlődésében van egy pont, miután a rendszer szinte önmagát fejleszti. Ezt a pontot akkor érjük el, amikor már van annyi elfogadóhely, hogy a kártyahasználók nyugodtan indulnak el vásárolni jelentős készpénz nélkül, és aktívan igénylik a további elfogadóhelyek telepítését ott, ahol ilyen nincs. Ezen a ponton a kereskedő is belátja, hogy a kártyás vásárlókkal jelentős üzletet is veszít, és meghozza a döntést a bővítésre. Bár a jelenlegi kampány mindössze négyezer kereskedő bevonását tűzte ki célul, ami önmagában nem hoz nagyságrendi változást a magyar piacon, az öngerjesztő folyamat eredményeképpen esély lehet a felzárkózásra a fejlettebb elfogadási hálózattal rendelkező országok mellé " - mondja Gauder Milán, a kártyatársaság Magyarországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatója.

Jelenleg Magyarország viszonylag fejlett a kibocsátott kártyák számát tekintve (9 millió bankkártya jut 10 millió lakosra), ugyanakkor a kártyahasználatot gyakran hátráltatja a kártyaelfogadás hiányossága, elsősorban a kis- és közepes méretű boltok esetében. A MasterCard kereskedői kampánya ennek helyzetnek a felismeréséből született, így elsősorban a kiskereskedőkre fókuszál. Telefonos- és direkt marketing eszközök segítségével próbálja ösztönözni a bankkártya elfogadást az ország 25 nagyvárosában és azok vonzáskörzetében, beleértve Budapestet.

A kampány bevon minden Magyarországon működő elfogadó bankot és felkínálja nekik a lehetőséget, hogy a megkeressék és szerződést kössenek a kártyaelfogadásra nyitott kereskedőkkel. A POS terminálok telepítése után egy átfogó kártyahasználat ösztönző kampány indul annak érdekében, hogy a kártyabirtokosok figyelmét az újonnan bekötött boltokra irányítsák.

Az elfogadói hálózathoz újonnan csatlakozott boltok 40%-a kifejezetten kis üzlet: éves forgalmuk nem teszi ki a 10 millió forintot, a skála másik végén lévő, 30 milliónál is többet értékesítő üzletek a most csatlakozott boltok 16%-át adják. A szerződött boltok fele műszaki, háztartási és élelmiszerüzlet volt, míg a vendéglátást és a szépségápolást 24% képviselte.

Címkék: