Kifakadt a kistermelő: Jó két hónapot eltolódtak az évszakok

HelloVidék2020. január 21. 08:15

Aszály, jégverés, szélvihar. Csak néhány velejárója az egyre szélsőségesebb időjárásnak, amik megnehezítik a mezőgazdaságból élők életét. Az elszenvedett károk enyhítésére igénybe vehetők állami támogatások, azonban a fejlesztési célú pályázati lehetőségekből a kistermelők kiszorulnak, csak magukra számíthatnak a túlélésben. A HelloVidék egy Békés megyei családi kertészet vezetőjével, Dalacsiné Benkő Csillával beszélgetett a megváltozott piaci körülményekről és a kistermelői élet kihívásairól.

A Dalacsi családban már a harmadik generáció tapossa a jó termést adó földeket, akik néhány éve a kevésbé ismert pagodakarfiollal hívták fel magukra a figyelmet a népszerű idényzöldségek, mint a spenót, retek, saláta és egyéb káposztafélék mellett, azonban 8 évvel ezelőtt még koránt sem volt ilyen széles a termékpalettájuk. "Korábban a nagybanin értékesítettük a dinnyét, viszont a felvásárlási ár 25 éve szinte ugyanannyi, mint kezdetben, 8-10 vagy maximum 20-25 forint. Ezért hagyja abba sok dinnyés, mert nem lehet kihozni 0-ára a végösszeget, mert ahhoz 45-50 forintnak kellene lennie a kilónkénti árnak, és akkor még nem beszéltünk a 25 év alatt 10-szeresére emelkedett órabérről. A párommal megbeszéltük, hogy vagy változtatunk, vagy abbahagyjuk, mert egy növényből nem lehet megélni." - magyarázta Dalacsiné Benkő Csilla a megváltozott kistermelői profiljuk valódi okát. Hozzátette:

Régen mindenki maximum kétfélét termelt, most pedig mindenbe belevág, hogy egész évben legyen miből megélnie. Anyagilag így sem kedvezőbb a helyeztünk, csak biztosabb, ha valami baj éri az egyik növényt, a másik kihúz a csávából, ezért kell több lábon állni.

A kistermelő ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hiába állnak több lábon, a klímaváltozás komoly veszélyt jelent a teljes üzleti modellre. "Amikor mi elkezdtük, akkor nem voltak még ekkora viharok. Persze, akkor is volt szél, hideg, megfagyott a növény vagy éppen szétégette a nap, viszont körülbelül 10 éve állandó jelleggel küzdünk a jéggel, a brutális szélviharokkal, ami ellen nem tudunk védekezni. Jó két hónapot eltolódtak az évszakok" - érzékeltette a megváltozott körülményeket Dalacsiné Benkő Csilla.

További részletek a Dalacsi család életéről a HelloVidék cikkében -->

Címkék:
vállalkozás, nagybani, klímaváltozás, agrárium, globális felmelegedés, hellovidék, kistermelői támogatás,