Pénzcentrum • 2026. augusztus 12. 09:44
Elfogták a több mint 600 millió forint elkövetési értékű csalássorozatot irányító ingatlanmaffia vezetőjét és egyik társát. A bűnszervezet legalább huszonöt budapesti és Pest vármegyei ingatlant kísérelt meg csalással értékesíteni, a hálózat harmadik tagját pedig idén január óta körözik a hatóságok - írja a Blikk.
A napokban rendőrkézre került az ingatlanmaffia hálózat feje és egyik bűntársa, a harmadik gyanúsítottat, a magyar származású, román állampolgár Bartos Bélát azonban idén január óta hiába keresik. A nyomozás adatai szerint az ügyben eddig tíz ember érintettsége merült fel, akik közül többen már gyanúsítottként szerepelnek az eljárásban.
A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok hozzátartozójának adták ki magukat, a megtévesztés érdekében pedig semmitől sem riadtak vissza.
Amikor például az egyik vevő gyanúsnak találta azt a magyarázatot, hogy az idős tulajdonos kórházban van, a csalók egyenesen a Szent János Kórházba vitték az érdeklődőt. Ott a belgyógyászaton egy kanüllel bekötött, beépített idős női beteget mutattak be neki, aki eljátszotta, hogy halálos beteg, és emiatt kívánja eladni a házát.
A kiterjedt bűncselekmény-sorozat Budapest mellett Csömört és Szadát is érinti. A bűnözők által célba vett, legalább huszonöt ingatlan együttes értéke meghaladja a 600 millió forintot.