Lebukott a magyar cégvezető: az adóhatóságot nem lehet átverni ezzel az ósdi trükkel

Pénzcentrum2023. április 12. 16:12

Egy adóelkerülő vidéki gazdasági társaság tulajdonosa, azért, hogy az adóhatósági ellenőrzések elől elrejtőzzön, értékesítette üzletrészét, majd egy budapesti székhelyszolgáltatóhoz bejelentett új céggel folytatta adókijátszó tevékenységét. Korábbi partnerei közül többen követték, és új céget alapítva székhelyüket szintén a fővárosba helyezték. A NAV személyi kapcsolatokra is fókuszáló kockázatelemzése azonban rövid időn belül észlelte az új számlázási láncolatot, és a szereplőknél ellenőrzés indult.

A társaság tulajdonos-képviselője végül belátta, hogy csak jogkövető magatartással maradhat fenn hosszútávon a nyugalma. A társaság önellenőrzéssel módosította áfabevallásait, ezután pedig valós tevékenységével összhangban vallotta be fizetendő adóját, és tartósan megnövelte bejelentett alkalmazottainak számát is. A költségvetésnek megfizetett többletbevétel így elérte a 71 millió forintot.

A társaság később sem változtatott magatartásán, jelenleg is jogkövető adózóként működik és maradéktalanul teljesíti adókötelezettségeit - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Címkék:
vállalkozás, cég, NAV, adó, cégvezető, magyar, vállalat, vámhivatal, székhelyszolgáltató,