Kiterjedt drogbandára csapott le a rendőrség: mutatjuk, mely megyékben terítették az anyagot

MTI2023. április 4. 18:03

Több mint ötvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglalt le a rendőrség és tizenhárom embert állított elő egy négy vármegyére kiterjedő, összehangolt akcióban a napokban - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.

Azt írták: mintegy száz rendőr tizenöt helyszínen tartott házkutatást Somogy, Fejér, Pest és Komárom-Esztergom vármegyében. A bevetésben részt vevő somogyi, zalai, baranyai rendőrök és a Terrorelhárítási Központ tagjai tizenkét kilogramm kábítószert - feltehetően amfetamint, kokaint, marihuánát -, valamint ötven kannabisz növényt találtak.

Emellett lefoglaltak kábítószer termesztéséhez, terjesztéséhez és fogyasztásához használatos eszközöket, laptopokat, mobiltelefonokat, karórákat, gáz- riasztófegyvert az ahhoz tartozó lőszerekkel, egy nagyértékű gépkocsit és több mint 3 millió forint készpénzt is - tették hozzá. A tizenhárom előállított közül hat embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett, hetet kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A rendőrök a feltételezett elkövetők közül négyet őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Címkék:
rendőrség, drog, kábítószer, drogdíler, díler, rendőrök,