Kikosarazta az RTL Cápáit a magyar TikTok fenegyerek: százmilliós üzletre mondott nemet

Pénzcentrum2023. január 15. 20:11

Lement a második rész is a Cápák között című üzleti showműsor ötödik évadából, és ez sem hozott kevesebb izgalmat, mint a múlt heti adás. Volt itt minden: sírás, nevetés, nagy csalódás és nagy egymásra találás. Aki követte a műsort vasárnap este 19 órától az RTL műsorán, az azért, aki véletlenül lemaradt róla, az pedig azért olvassa el feltétlenül az összefoglalónkat.

Múlt vasárnap vadonatúj, immár az ötödik évaddal tértek vissza a képernyőre Magyarország legvadabb ragadozói az RTL csatornájára. A Cápák között című üzleti showműsor népszerűsége töretlen, vasárnap este ismét négy új magyar vállalkozást és a mögöttük lévő emberi sorsokat ismerhettünk meg.

Túl szép, hogy igaz legyen

Sóos Dávid fiatal vállalkozó, aki kriptovalutákkal foglalkozik, és elmondása szerint csak komolyabb összegeket kezel, egyből rá is tért a lényegre:

1 millió dollárért érkezett.

Ígérete szerint ebből az összegből 4-5 év alatt minimum több millió dollárt csinál majd. Moldován András, akire Dávid a leginkább számított, mint potenciális befektető, hiszen korábban brókercége is volt, úgy nyilatkozott, hogy

az ilyen irreális hozamok emlegetése már önmagában is bűncselekmény.

Nem is szabad ilyet mondani az ügyfélnek véleménye szerint, sőt, a beszélgetés egy pontján az is kiderült, hogy Dávidnak tulajdonképpen nem is alapkezelő cége van. András itt már tényleg felháborodott:

Tudod, honnan lehet felismerni a szélhámost? Nem lehet felismerni! … Ez az egész, amit beszélsz, az kamu. Én kiszállok!

Balogh Petya egész egyszerűen nem hisz a kriptoban – ő is kiszállt, és vele együtt sorba mindenki.

PearlMama és a PearlGirl-ök

Turi Glória 24 éves ékszertervező, a gyöngy bűvöletéből él, de csak kiváló minőségű, értékes ásványokkal dolgozik. Az évek során egy közösséget épített maga köré, egy év alatt 70 ezer követője lett, ők a pearlgirl-ök.

Szeretne valami többet kihozni ebből a vállalkozásból, ami nem csak ékszer, hanem világnézetet, stílust is létrehozni, ezért ruhákat is készít gyöngyből. A tavalyi év árbevétele 4,5 millió forint volt, ennek a teljes profitja 3 millió forint, de nincs webshopja, de saját üzlethelyisége, ahhoz egy komolyabb befektetésre lenne szüksége. 8 millió forintért érkezett a Cápákhoz, 20 százalékot ajánlott a cégéből.

Moldován András kérdésére elárulta, hogy tenyésztett gyöngyökkel dolgozik, de a ruhadarabokhoz műanyagot használ, hiszen az könnyebb és hamarabb átveszi a testhőmérsékletet. A rajta lévő ruha 98 ezer forintba kerül, de van olyan fülbevalója, amit 82 ezer forintért árul, és 25 párat is sikerült eladnia neki tavaly belőle.

A befektetőket lenyűgözte Glória radikális őszintesége, amivel feléjük fordult, mégsem fektettek be, meglátásuk szerint ez még nem egy cég. Tomán Szabina így foglalta össze:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

nincs szükséged befektetőre, hiszen eddig is organikusan nőtt a vállalkozásod, és a te két kezedben van minden, amitől ez nagyra fog nőni.

Nagy kockázat, nagy lehetőség

Gimnázium óta ismerik egymást a Wedding Managerek, Tamás, Ádám és István rendezvényszervezéssel foglalkoznak. Meglátásuk szerint az esküvőiparban nem történt meg az a forradalom, mint ami a vendéglátás, az ételkiszállítás esetében. Erre a problémára adna választ egy általuk működtetett mobilalkalmazás, melyen keresztül szolgáltatót választhatnak maguknak a jegyespárok, és így a cégek rengeteg pénzt spórolhatnának, amit korábban reklámra költöttek el. A szolgáltatóknak nem kell hirdetnie, ha már egyszer a platformon van.

A vállalkozás és az applikáció már működik, ezer ajánlatot közvetítettek ki másfél év alatt, de még csak nagyjából 250 ezer forintos árbevételt értek el. 5 százalékot ajánlottak fel a befektetőknek 25 millió forintért cserébe, Moldován András azonban az 500 milliós cégértéket elképesztően soknak tartotta:

Nyilván kamu ez az egész, és a reklámért jöttetek.

Ellenben Balogh Levente máshogy látta, visszahívta őket, szerinte egy év múlva már nagyobb sikerrel próbálkozhatnának, nem gondolta teljesen halottnak az ötletet. Balogh Petya is látta a kihívást a cégben, tett is egy ajánlatot: megadta a pénzt, cserébe viszont 12 százaléknyi tulajdonrészt kért, melyet el is fogadtak a vállalkozók. Persze mindenkit meglepett ez a lépése, de úgy magyarázta, hogy az ilyen jellegű befektetéseknek nagy a kockázata, de nagy benne a lehetőség is.

A cipős zsenigyerek

Pachert Balázs nem mindennapi fiatalember: a 19 éves vállalkozót elsősorban a divat világa, azon belül is a cipők érdeklik. Az egészen fiatalok biztosan ismerik már a nevét, hiszen 230 ezres követőtábora van a közösségi platformokon, és 30 milliónyian látták már a tartalmait.

Webshopot üzemeltet, melyen több száz millió forintos forgalmat generál limitált kiadású edzőcipők értékesítésével. 2022 februárjában pedig üzletet is nyitott, így 2023-ra már 1 milliárdos árbevételt remél. 200 millió forintos befektetésért érkezett ma esete, és cserébe 10 százalékot kínált fel a cégéből.

A Cápákat lenyűgözte a fiatal srác, körbeudvarolták, de Balogh Petya minden elismerése mellett mégis kiszállt a lehetőségből, nem hitt igazán abban, hogy ez külföldön is működne. Tomán Szabina viszont tett ajánlatot: 200 millió forintért 30 százalékot kért. Lakatos István is tett ajánlatot, ő 200 millió forint hitelt ajánlott fel, és cipőnként 15 ezer forintot kért míg vissza nem fizeti a pénzt Balázs, plusz egy 5 százalékos részesedést.

Moldován András 100 millió forint ajánlott fel és 10 százalékot kért., Balogh Levente pedig két ajánlatot is adott: 200 millióért 20 százalékot kért, vagy beszállt volna András mellé 100 millióval 10 százalékért. Balázs azonban ezeket az ajánlatokat nem fogadta el, pénz nélkül hagyta el a stúdiót.

Címlapkép: Sallak Dóra/RTL

Címkék:
vállalkozás, befektetés, forint, milliárdos, millió, milliárd, rtl, vállalkozók, cápák között, cápák,