Így harcolnak a magyarok a brutál árdrágulás ellen: elszállt a bolti lopások száma

Pénzcentrum2022. november 29. 08:48

Nyugaton is megszokott, hogy a drágább termékekre már csipogót tesznek, de Magyarországon is komoly gond a bolti lopások megemelkedett száma.

Már hónapok óta találkozhatunk a közösségi médiában olyan fényképekkel, melyek tanúsítják, hogy Nyugat-Európában már az alapvető élelmiszerekre, például a sajtra is lopásgátlót tesznek, mert nagyon megszaporodott a bolti lopások száma a korábban egyszerűnek számító alaptermékeknél is. Mint a hvg cikkéből kiderül: a bolti lopások száma itthon is megsokszorozódott.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a lap kérdésére azt írta, hogy legtöbbször (összesen 8396 esetbe) országosan az idei első tíz hónapban a hiper- és a szupermarketekből loptak a magyarok,

ez pedig éves összehasonlításban brutális, több mint 22 százalékos emelkedést jelent.

Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen tulajdonítottak el termékeket (összesen 908 esetben), míg a dohányboltokból több mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak. A benzinkúti shopokból történt lopások száma ugyanakkor csak két százalékkal emelkedett meg az előző év első tíz hónapjához képest.

Címkék:
vásárlás, dohánybolt, rendőrség, lopás, szupermarket, nemzeti dohánybolt, bűncselekmény, trükkös lopás, statisztika, orfk, kisbolt, magyarok, boltok, üzletek,