Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

Seregély Orsolya2022. november 16. 16:15

A Brancs közösségi finanszírozási oldal megálmodói keddi rendezvényükön bejelentették, hogy befektetői kampányt indítanak a Tőkeportálon. A lebonyolított kampányok számának növelése, a felhasználói bázis bővítése és pár éven belül külföldi terjeszkedés a céljuk ezzel a lépéssel. A rendezvényt egy panelvita követte, amelyben a magyar vállalkozói ökoszisztéma helyzete volt a téma.

Az Írd át a forgatókönyvet a hazai startup világban! Brancs zártkörű rendezvényén egy nagyobb bejelentés mellett megvitatták a magyar vállalkozói ökoszisztéma helyzetét, valamint a legizgalmasabb hazai projektek is bemutatkoztak. A panelvitán Gundel Takács Gábor vezetésével Pistyur Veronika (Bridge Budapest), Károlyi Antal (Angyalbefektető), Verő Barbara (Future Proof Consulting) és Pásztor Aurél (Portfolion) vettek részt, megvitatva, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Bár sokan azt gondolják azt, hogy a befektetéseknél a befektetőnek a pénzügyi megtérülés számít, egyre több olyan pénzügyi alap jön létre, ahol emellett más célok is szerepelnek. Sok múlik azonban azon is, hogy a befektető, vagy a start up szempontjából vizsgáljuk ezt a kérdést.

A befektető részéről a befektetés fenntarthatósága nem kérdéses. Ennek a fenntarthatósága a befektetőnek és a start up vállalkozónak is érdeke. Fontos azonban, hogy ha sebességváltásról beszélünk, ehhez fenntarthatónak kell lennünk, és a start -up ökoszisztémában kellenek a sikeres befektetők. Azért is fontos itt a sikeresség, hogy folytonosan tudjunk befektetni

- emelte ki Károlyi Antal. Azonban fontos a megtérülés mértékéről is beszélnünk. Pistyur Veronika elmondta, hogy bár vannak egyéb szempontok, amelyek számítanak, a befektetők, akiknek nem számít a megtérülés, nem feltétlen profitorientált tevékenységről beszélnek.

Más kérdés az, hogy milyen a profithoz való viszonyunk, hiszen az is sokféle lehet. Ne a cél legyen ez, hanem az eszköz, a befektetőnek pedig számít az, hogy visszajön-e valami a befektetéséből, hiszen csak így tud újra befektetni, alkotni

- emelte ki Pistyur Veronika.

Mi a fejlődés alapja?

A panelbeszélgetésen feltették azt a kérdést is, hogy valóban a verseny lenne-e a fejlődés alapja. Bár egyre nagyobb teret kapnak a vállalatok, start-up ökoszisztéma életében az, hogy a profitot maximalizálás helyett optimalizálják, a verseny még mindig fontos komponense a fejlődésnek. Verő Barbara azonban azt is kiemelte, hogy a vállalkozók gyakran akkor is versengenek együttműködés helyett, amikor arra semmi szükség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A versengés és az együttműködés között van a coopetition, hiszen versenyben is lehet együttműködni. Sőt, előfordulhat az is, hogy akkor is együttműködünk valakivel, amikor az nem inspirál. Éppen ezért hiszek a coopetition kifejezésben, tehát abban, hogy a verseny és az együttműködés tud egyszerre létezni. Jelenjenek meg jó tanácsadó cégek, inspiráljuk egymást, amikor pedig lehet, működjünk együtt

- mondta Verő Barabara. A versengés ebben a szférában nem mindig a fő motiváció, hiszen a start-up-oknál gyakran magán az alkotáson van a hangsúly. Pásztor Aurél kiemelte, hogy egy sikeres vállalkozónak nem probléma, ha versenytársak jelennek meg a piacon, hiszen inkább arra koncentrál, hogy eljusson ahhoz a célhoz, amit kitűzött maga elé.

Maga az együttműködés a vállalkozás állapotától is függ. Egy korai fázisú start-upban megnézzük ugyan, hogy vannak-e versenytársak, azonban fontos, hogy ne ijedjünk meg attól sem, ha vannak. A versenytársak jelenléte ugyanis validálja a piacot. A nagyvállalat életében is fontos az, hogy versenyképes maradjon, indulásnál azonban nem szabad, hogy a versenytársak léte megbénítson minket

- tette hozzá Pásztor Aurél. Jelenleg a hazai start-up ökoszisztéma egyik kihívása a kockázati magántőke hiánya, ugyanis magántőke van, azonban kevesen vállalnak kockázatot. A másik nagy kihívás, hogy a hazai vállalkozói közegről még mindig sokan negatívan gondolkodnak. Pistyur Veronika kiemelte, hogy gyakran a vállalkozóról a magyaroknak nem a bátor innovátor jut eszébe, hanem ellenkezőleg. Azonban ez lassan feloldódik, amelyben nagy szerepet kapnak a sikertörténetek, az önbizalom, és az innováció.

Fotó: Stiller Ákos

Címkék:
vállalkozás, együttműködés, startup, start-up, közösségi finanszírozás, brancs, brancs közösség, crowdfunding,