Ez fájni fog: drasztikus áremelésre kényszerülnek a fodrászok, körmödök, kozmetikusok

Pénzcentrum2022. augusztus 29. 10:15

A szépségipari szakemberek kénytelenek árat emelni az elszálló költségeik miatt: nem csak a rezsi, de az alapanyagok ára is durván megdrágult az utóbbi időben. Sokan közülük azonban attól tartanak, hogy az árérzékenyebb ügyfélkör hátat fordít nekik.

Egymást érik az áremeléseket bejelentő, sajnálkozó, magyarázkodó posztok kozmetikusoktól, szempillás szakemberektől, masszőröktől, pedikűrösöktől. Alig álltak talpra a koronavírus miatti lezárások után, másris itt a következő csapás: bár a legtöbbjüket a katázás átalakítása nem érinti, a rezsi növekedése és a szinte elképzelhetetlen ütemű infláció komoly fejtörést okoz a jellemzően mikro- illetve kisvállalkozási formában dolgozó masszőröknek, fodrászoknak, kéz- és lábápolóknak, valamint kozmetikusoknak - számol be az RTL Híradója.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint az infláció továbbra is emelkedő pályán marad legalább őszig, de inkább az év végéig. Az alelnök szerint Magyarországon az utóbbi hónapokban felmerült két újabb szempontot figyelembe kell venni az infláció mértékének becslésénél. Az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett számolni kell az aszályhelyzettel is. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak. Az MNB alelnöke szerint a drágulás mértéke elérheti a 18-19 százalékot.

Címkék:
áremelés, infláció, kozmetikum, fodrász, szakember, emelkedés, masszőr, szépségipar,