Ezt a hibát szinte minden vállalkozó elköveti: sorba zárnak be, ezzel kerüld el a katasztrófát

Seregély Orsolya2022. június 10. 18:00

Sorba zárnak be a vállalatok, a koronavírus alatt pedig ez még jellemzőbb lett. Nem csak azt láthattuk, ahogy hatalmas cégek húzzák le a rolót, de bizony az új, családi vállalkozások ideje is gyakran lejár a nyitás után 10 évvel. Egy családi vállalkozás bezárásával pedig nem csak a vállalat szűnik meg, de a család megélhetése is veszélybe kerül. Hogyan kerülheted el a katasztrófát?

Egy friss felmérés szerint az új vállalkozások mintegy 70 százaléka a nyitás után 10 évvel csődbe megy. Az U.S. Bureau of Labor Statistics 27 600 vállalkozást követett, még a pandémia előtt. A felmérésből arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek az üzleteknek a bezárása nem csak a közösségre hatnak, de a családokra is, akik a vállalkozásból élnének meg.

Rengeteg vállalkozó kénytelen eladni üzletét, esetleg csődöt jelenteni, ahol, a kedvezőtlen banki hiteleknek, a pénzügyi problémáknak és krízis kezelés miatt nem csak az üzlet, de gyakran személyes ingóságok is áldozatul esnek. Az INC szerint azonban egy dolog közös abban, hogy miért tiszavirág életűek ezek a vállalkozások.

Mint írták, 14 százaléka a vállalatoknak azért bukik el, mert rossz marketing stratégiát folytatnak, 42 százalékuk pedig azért, mert nem végezte el megfelelően a paickutatást, ami miatt maga a termék vagy a szolgáltatás haszontalan, vagy nem elég eredeti. Ha egy vállalat nem tart lépést a marketinggel, nem adaptálódik, nem nyitott az innovációra ez szinte mindig bukással végződik.

Gyakran a vállalkozók szorosan ragaszkodnak az eredeti ötletükhöz, az emberek pedig nem szeretnek változtatni. Pedig vagy változtatnak, vagy elesnek

- emelte ki Michelle Seiler Tucker, a Seiler Tucker Incorporated vezetője, aki azt is kihangsúlyozta, hogy vállalkozóként készen kell állnunk arra, hogy kockázatot vállaljunk.

Fontos, hogy folyamatosan mérjük a piacunkat, a versenytársainkat azért hogy meghatározott irányba tudjunk előre haladni. Ha erre nem figyelünk, elveszíthetjük a piaci szerepünket, és lassan bezárhatunk

-tette hozzá Seiler. Mint kiemelte, fontos, hogy folyamatosan mérjük a piacot, kérdezzük meg a vásárlóinkat arról, hogy min változtatnának a termékünkkel, szolgáltatásunkkal kapcsolatban. Igyekezzünk megérteni a vásárlóink vásárlási szokásait, hiszen ez is folyamatosan változik. Már nem csak offline vásárolunk, szinte bármit megvehetünk a saját otthonunkból is, a digitális fejlődés miatt pedig fontos, hogy meghatározzuk, és frissítsük az irányt, ami felé haladni szeretnénk.

A piac állandó figyelése most különösen fontos, hiszen egyre többen vásárolnak tudatosan, fektetnék pénzüket olyan dolgokba, amelynek látják a mögöttes tartalmát. Nem csoda hát, hogy már nálunk is elindult a közösségi finanszírozás, hiszen a közösségi finanszírozás lehetővé teszi az induló vállalkozások, kisvállalkozások és innovatív ötletek számára, hogy pénzügyi támogatást kapjanak. Ez egy nagyszerű módja a finanszírozás előteremtésének és a költségek fedezésére azon vállalkozások számára, amelyek nem férnek hozzá a hagyományos banki hitelezési formákhoz, vagy nehéz gazdasági helyzetben vannak. Ráadásul ezzel egyszerűen mérhető a piacunk is, hiszen potenciális vásárlók azok, akik finanszírozzák a termék, ötlet megvalósítását. Eddig csak külföldön volt elérhető ez, azonban a Brancs a közösségi finanszírozást a magyaroknak is lehetővé teszi.

Ugyanaz a modell, mint másoknál: a sikeres projektek után jutalékot kérünk. Mi társadalmilag értéket szeretnénk teremteni, de közben vállalkozók is vagyunk, a nap végén szeretnénk mi is nyereségesek lenni. Viszont a kockázatot gyakorlatilag mi vállaljuk

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- emelte ki korábban Kövesdi Gábor, a Brancs ötletgazdája. Mint mondta, a hazai vállalkozók és a potenciális vásárlók is másképp működnek, mint nyugaton, ahol a megkérdezettek 60-70 százalék ismeri a közösségi finanszírozási modellt, Magyarországon ez csak 10-15%.

A vállalkozók is teljesen mások, mások az igényeik, más segítséget is várnak el, és kell is nekik adni. Mi sokkal több emberi energiát meg funkcionális fejlesztést szánunk arra, hogy segítsük ezeket az embereket: segítjük az adatlapok kellően informatív kitöltését és az egész kampány menedzsmentet is

- tette hozzá Kövesdi Gábor.

A hazai vállalkozóknak ez is égetően fontos

A magyar vállalkozóknak emellett még egy fontos dologban lépést kell tartaniuk, ez pedig a digitalizáció. A kis- és középvállalkozások többsége, ezen belül a középvállalatok közel kétharmada szerint a versenyképességük megőrzéséhez sokkal határozottabb lépéseket kell tenniük a digitalizáció irányába.

Ennek fontossága a közeljövőben a vállalkozások harmadánál-negyedénél nőni fog – ez derült ki egy friss kutatásból is. A változásra azért is van szükség, mert a hazai KKV szektor viszonylagos lemaradásban van régiós versenytársaihoz képes a digitális transzformáció tekintetében. A digitális transzformációját mutató index (DTI) a hazai KKV szektorban jelenleg 33,1 index pont, ami az elmúlt évek fejlődése mellett is alacsonynak mondható. Az ügyfélkapcsolatok kezelésében, az IT területén, a munkahelyi kultúra átformálásában már jelentős szerephez jutott a digitalizáció, ugyanakkor a stratégiai tervezésben, a termékek és szolgáltatások, a működés és logisztikai folyamatok átalakításában még inkább csak a kezdeti lépések történtek meg.

A hazai KKV-k túlnyomó többsége (81%) az infokommunikációra még mindig inkább kiszolgáló tevékenységként tekint és mindössze a középvállalatok hetedénél és a kisvállalatok ötödénél számít az IT stratégiai területnek.

Címkék:
vállalkozás, kkv, vállalkozó, vállalkozások, közösségi finanszírozás, brancs, brancs közösség, crowdfunding,