Itt a dátum: ekkor kezdődik a debreceni BMW-gyár építése

MTI2021. november 3. 20:05

A jövő év elején kezdődnek a BMW Group jövőbeni debreceni gyárának első épületkivitelezési munkálatai, így a központi irodaépület és a képzési központ építése - közölte a német cég .

A gyár helyszínén jelenleg is zajlanak a csapadékvíz-elvezető árkok, a vízvezetékek és a különböző infrastruktúra-berendezések telepítési munkálatai, valamint az energiaellátás, az utak és a parkolók kiépítése, hogy az épülő gyárból már az évtized közepén tisztán elektromos meghajtású autók kerülhessenek ki - írták.

A BMW Group építési és létesítmény-fejlesztési csapata 2022-ben számos nem technológiai jellegű épület felépítését helyezi előtérbe, így többek között a tervezési, minősítési és képzési feladatoknak, valamint a humánerőforrás- és menedzsment-funkcióknak otthont adó épületek is elkészülnek. Az olyan technológiai épületek felépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat, mint például a présüzem, a szerkezetépítő részleg, a karosszériafényező műhely és az összeszerelő csarnok, az elkövetkező hónapokban nyitják meg - tették hozzá.

A BMW Group a Neue Klasse modellgeneráció számára Debrecenben építi fel első gyárát, amelynek gyártósoráról az évtized közepétől kezdve gurulnak majd le a tisztán elektromos autók.

Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek.

A gyárépületek építését eredetileg tavaly tavasszal kezdték volna meg, azonban akkor a Covid-19 világjárvány keresztül húzta a számításokat. 2020 májusában a német autógyártó masszív költségkontrollt jelentett be, a fejlesztési és a beruházási költségek lefaragásáról döntöttek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Beszámoltak arról is, hogy a hamarosan kezdődő építési szakasz kapcsán újabb karrierlehetőségek nyílnak meg, elsősorban olyan munkaterületekkel a középpontban, mint például a humánerőforrás, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy és a beszerzés.

Címlapkép: BMW

Címkék:
vállalkozás, beruházás, debrecen, autógyár, gyártás, bmw, bmw-gyár,