Indul a balatoni gigarazzia: erre vadásznak majd a hatóságok

MTI2021. június 30. 19:31

Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít a NAV. Fontos kérdés lesz, hogy a kereskedő, a szolgáltató átadja-e vevőjének, ügyfelének a nyugtát, a számlát.

Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Balatonnál - írja a Magyar Nemzet.

Mint a hivatal legfrissebb ellenőrzési tervéből kiderült, a NAV emberei júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. A vizsgálatok alkalmával az adóhivatal munkatársai leginkább azokra a tényezőkre figyelnek, amelyekre más esetekben is szoktak. Fontos kérdés lesz, hogy a kereskedő, a szolgáltató átadja-e vevőjének, ügyfelének a nyugtát, a számlát. Lényeges emellett az is, hogy a vállalkozások megfelelően használják-e online pénztárgépüket és bejelentették-e alkalmazottaikat. A trafikosok és az alkoholos italok árusítói szintén számíthatnak ellenőrzésre.

Nem ez lesz az első eset, hogy az adóhatóság kitelepül a Balaton partjára. Átfogó vizsgálatsorozatot tavaly, a járvány két hulláma között is tartott a szervezet a tó mentén, ahogy a korábbi években is rendszeresek voltak a razziák. Rendszeresnek nevezhető az is, hogy bár a NAV jó ideje előre jelzi ellenőrzéseit, sok kereskedő mégsem elég óvatos, vagy inkább szabálykövető. Az utóbbi években négyből egy vállalkozásnál találtak a revizorok valamilyen szabálytalanságot - ismerteti a Magyar Nemzet.

Címkék:
ellenőrzés, NAV, Balaton, kereskedő,