Kétségbeejtően kevés az ilyen cég Magyarországon: óriási kiaknázatlan erőforrás rejlik itt

Pénzcentrum2021. május 31. 18:01

Magyarországon az elmúlt 10 évben nőtt a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások száma, azonban ezek még így is csupán 14 százalék körüli arányt képviselnek a teljes hazai cégállományon belül. Egy hazánkon kívül további négy európai országot lefedő projekt első lépéseként nemzetközi felmérés keretében azt vizsgálta, hogy valójában mire van szükségük a női vállalkozóknak az érvényesüléshez.

A női vállalkozók sikeressége a teljes világgazdaság teljesítményét tekintve kulcskérdés, hiszen becslések szerint a nemek közti egyenlőség biztosítása az üzleti életben mintegy 12 ezer milliárd dollár többlettel járulhatna hozzá a globális GDP-hez 2025-ig. Magyarországon jelenleg több mint 500 olyan, 1 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező társas vállalkozás működik, melyek tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti köre is hölgyekből áll. Annak ellenére, hogy ezen cégek száma közel megduplázódott az egy évvel korábbi értékhez képest (300 db), az 1 milliárd forint feletti árbevételt elérő vállalkozások kategóriájában a tisztán női vállalkozások aránya még mindig csupán 6 százalékot tesz ki.

Új női vállalkozások indulásának elősegítését, és meglévők fejlesztését tűzte ki célként a Magyarországon kívül Moldovában, Norvégiéban, Romániában és Szerbiában megvalósuló WINGATE projekt. A program a kezdő vagy már tapasztaltabb vállalkozók mellett, a jelenleg alkalmazottként dolgozó vagy éppen inaktív nőket is megszólítja, akik még csupán fontolgatják saját vállalkozás indításának lehetőségét. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvégia Regionális Együttműködési Alapon keresztül 1.824.320 euróból (közel 660 millió forintból) valósul meg a vállalkozásösztönző projekt, amelynek közel 40 százaléka hazánkban hasznosul. Széleskörű, gyakorlatban valóban hasznosítható edukációs anyagokkal, tréningekkel, kapcsolat- és közösségépítő rendezvényekkel kívánja támogatni a női vállalkozókat.

Nagyon nehéz megtenni az első lépést – vállalkozási ismeretekre és kapcsolatokra is nagy szükség van

Az érintett országokban kérdőív segítségével mérték fel, mely készségek és üzleti ismeretek terén van szüksége leginkább segítségre a vállalkozó nőknek. Az összesen közel 1500 kitöltő több mint fele magyar volt, mintegy 90 százalékuk felsőfokú végzettséggel és tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezik, illetve nagyjából egyenlő arányban voltak a válaszadók között azok, akik már vállalkozóként tevékenykednek, és azok, akik egyelőre csak tervezik a cégalapítást. A megkérdezett nők zöme a 26-40 éves korosztályból került ki, több mint 40 százalékuk pedig most is üzleti, sales, marketing vagy kereskedelmi területen dolgozik – a sikeres vállalkozáshoz szükséges speciális tudást azonban ők is igénylik. A program következő lépéseként olyan tananyagokat fejlesztenek, amelyek különböző képzések formájában ingyenesen lesznek elérhetőek. Elsősorban vállalkozási és menedzsment tartalmakra számíthatnak majd az érdeklődők, de készségfejlesztő tréningekre is lehet majd jelentkezni.

A válaszokból kiderült, hogy mind a szociális készségek, mind a konkrét szakmai ismeretek terén szeretnének fejlődni azok a nők, akik vállalkozóként képzelik el jövőjüket. A vállalkozói siker tekintetében fontosnak tartják a megszokottól eltérő gondolkodást, a megfelelő önbizalmat és bátorságot, illetve nagyra értékelik a pénzügyi és menedzsment szaktudást. Az is kiderült, hogy a vállalkozás indítás egyik legnagyobb akadályának a jogszabályi környezetet és a változó piaci viszonyokat tartják. Az adminisztratív kérdéseken túl az első lépések is sok bizonytalanságot okoznak: hogyan fordítható át egy jó ötlet vagy termék biztos alapokon álló üzleti tervvé, és hogyan lehet vonzó egy befektető számára? A kitöltők közel 60%-a ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a sikerhez sokkal hatékonyabban kellene használniuk a kapcsolati hálójukat, és a válaszok alapján a személyes kompetenciák között a kommunikáció, a nyilvános beszéd, illetve többek között a konfliktuskezelés és a tárgyalástechnika terén van szükség leginkább fejlesztésre. Utóbbiakban közös, hogy jellemzően a mai napig kevésbe érintett területek az iskolarendszerű tanulmányok során” – összegez Puskás Ágnes, a WINGATE projekt vezetője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Óriási kiaknázatlan erőforrás rejlik a női angyalbefektetőkben

Mivel a válaszadók egy részénél már nem az indulás, hanem az üzletfejlesztés jelenti a legfontosabb kihívást, nekik egészen más típusú tudásanyagra van szükségük a továbblépéshez. A felmérés tanulsága szerint a vállalkozások bővítésében kulcskérdés a magas szintű projektmenedzsment készség, a magabiztos költségvetés-tervezés, a hatékony PR és marketing stratégia kialakítása, a befektetők sikeres bevonása és a fejlettebb üzleti modellek ismerete (franchise, joint venture). A vállalkozásfejlesztésben kikerülhetetlen szerep jut az üzleti angyaloknak is, vagyis azoknak a befektetőknek, akik saját tőkéjükből karolnak fel új ötleteket, és tapasztalataikon kívül kapcsolati rendszerükkel is hozzásegítik a piaci újoncokat az üzleti sikerhez. Női angyalbefektetőből igazán keveset találunk Magyarországon, így a projekt fontos célkitűzése a hazai közösség bővítése és sokirányú fejlesztése.

Nagyon komoly lendületet adhat a régió gazdasági növekedésének az, ha a nők is birtokába kerülnek a befektetői tudásnak, és versenyképessé válnak ezen a területen is. Így számos új, ígéretes vállalkozás jöhet létre, melyek akár a nemzetközi piacra lépve is komoly sikereket érhetnek el. Ebből a szempontból kifejezetten pozitív fejlemény, hogy felmérésünkben az „angyalkarrier” iránt érdeklődők közel harmada magyar volt, igaz, több mint 60%-uk egyelőre még csak nem is vállalkozóként tevékenykedik. A válaszok szerint tehát a magyar hölgyek még csak vágynak az angyalbefektetői szerepre – a mi célunk viszont az, hogy ez a vágyuk valóra váljon” – összegez Puskás Ágnes.

Címkék:
vállalkozás, magyar, nők, projekt, vállalkozások, készségek,