Itt az Airbnb rendelet: megszorongatják a lakáskiadókat

Pénzcentrum2021. március 26. 09:27

Rendeletben szabályoznák a rövidtávú lakáskiadást Terézvárosban: a polgármester közlése szerint ennek a legfontosabb eleme, hogy a tulajdonosnak felelősséget kell vállalnia a bérlőkért a nap 24 órájában. Emellett a társasház engedélyét is meg kell szerezni a lakáskiadáshoz.

Rendelettel szabályozzák majd az Airbnb lakásokat Terézvárosban - jelentette be Soproni Tamás polgármester. Emlékeztet, tavaly nyáron kikérték a helyi lakosok véleményét a kérdésben: többségük úgy vélekedett, hogy nem a kiadással van a probléma, hanem azzal, ha a bérlők nem tartják magukat a közösségi együttélés szabályaihoz.

Épp ezért az új rendeletben előírták, hogy a lakáskiadóknak felelősséget kell vállalniuk a bérlőikért.

Ez azt jelenti, hogy 24 órában elérhetőnek kell lenniük, és intézkedniük kell, ha az szükségessé válik. A társasháztól is engedélyt kell szerezniük a lakáskiadáshoz, fel kell tüntetniük a regisztrációs számukat és angolul is közzé kell tenniük a társasház házirendjét. Aki ezeknek a feltételeknek megfelel, az továbbra is kiadhatja majd a lakását.

Soproni azt írta, nem céljuk ellehetetleníteni a rövidtávú szálláskiadást, de fel fognak lépni azokkal szemben, akik nem felelnek meg az elvárásoknak.

Címkék:
vállalkozás, társasház, vélemény, szabályozás, airbnb, tulajdonos, új lakás, rendelet, rövidtávú lakáskiadás,