Folytatódik a dráma Ördög Nóra és Nánási Pál boltja körül: Utáltuk az egészet!

Pénzcentrum2021. március 6. 16:05

Több helyi lakos újfent megnyilatkozott arról, milyen nyomást helyezett a környékre Ördög Nórák balatonakarattyai kisboltja. Van, aki egyenes úgy fogalmazott, hogy utálta az egész cécót, amit a bolt okozott, mások úgy vélik, nem Nóráék a hibásak, de ez minden bizonnyal jó tanulópénz nekik is.

Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta, Ördög Nóráénak könnyek között ugyan, de búcsút kellett venniük balatonakarattyai kisboltjuktól, azt új helyre kell költöztetniük. Akkor kiderült az is, hogy nincsenek felkészülve a költözésre, de békére törekszenek, és nem akarják dühíteni a szomszédokat. A helyi nyomásra egyébként a hatóság is lépett, kikerültek megállni tilos táblák a bolt utcájába. Az esettel kapcsolatban most a Bestnek nyilatkoztak többen, egy helyi nyugdíjas elmesélte például, hogy

egyszer még egy önkormányzati busz is jött a Nyírségből, tele emberrel, a buszsofőr összevissza bénázott a szűk utcákban. Máskor celebek pöffeszkedtek a hatalmas luxusautóikkal. A sok kocsitól benzingőzben úszott a környék, a családommal a végén már a kertbe sem tudtunk kiülni, olyan büdös volt

- tette hozzá az asszony, aki azt is elmondta, hogy nem Nóráékkal volt a gond, ők jót akartak, nem utálják őket ezért. De az asszony szerint ez jó tanulópénz lehet a párnak. Egy másik helyi lakos arról beszélt a lapnak, hogy

annyi autó állt az utakon, hogy nem lehetett látni a sor végét. Sokan a bicikliúton álltak meg, ahol folyamatos volt a forgalom, emiatt sétálni sem lehetett rajta. Utáltuk az egészet!

- mondta el. A lap egyébként megjegyzi, végül a sok helyi lakos kérelme célba ért, és a hatóság lépett, a házaspár pedig úgy döntött, új helyen, a település szélén lévő körforgalomnál nyitnak kisboltot és készülnek a költözésre.

Címkék:
vállakozás, balatonakarattya, nyugdíjas ház,