Nagy változást hoz az őszi adócsomag: egyszerűsödhet az adminisztráció

Pénzcentrum2020. október 27. 19:37

Az őszi adócsomag egy régóta fennálló problémát orvosolna a helyi iparűzési adóban: 2021-től ugyanis a helyi adókról szóló törvénybe is beemelnék a transzferár-szabályok alkalmazását. Az új szabály miatt várhatóan megnő a transzferár ellenőrzések szerepe az önkormányzati adóellenőrzések során.


Az őszi adócsomagban a helyi adókról szóló törvényt kiegészítenék azzal az előírással, hogy a kapcsolt vállalkozásokkal kötött ügyletekre vonatkozóan az iparűzési adó alapját a nettó árbevétel, valamint az azt csökkentő költségek, ráfordítások szokásos piaci áron történő alapulvételével kell megállapítani.

Az adóalapot csökkentő kiigazításokhoz ebben az adónemben is szükség lenne a másik szerződő fél nyilatkozatára, miszerint a különbözet összegét figyelembe vette a helyi iparűzési adó alapjának (külföldiek esetén egy ennek megfeleltethető adó alapjának) megállapítása során. A javaslat indokolása úgy vezeti be a helyi adókat érintő módosításokat, hogy ezek segítségével folytatódik az adó-adminisztráció csökkentése és az adózási kiskapuk bezárása, tehát az új transzferár-szabály mögött is ilyen megfontolások állhatnak.

"Eddig csak alapelvi szinten volt szabályozva, hogy az iparűzési adóban is alkalmazni kell a szokásos piaci ár elvét. A kötelezettség nem jelent meg speciális, adótörvényben rögzített, pontos követelményeket leíró szabályként, ami miatt a szokásos piaci ár elvének gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközött. A törvényjavaslat alapján viszont kimunkálásra és tisztázásra került, hogy az iparűzési adóban a társasági adózásban fennálló szabályokat kell alkalmazni az adóalap kiigazítása során. Még a részletszabályok nem kerültek egyértelműsítésre, de mivel előreláthatóan ugyanazzal a módszertannal és formai követelmények teljesítésével szükséges elvégezni az adóalap kiigazításokat mindkét adónemben, így sokkal könnyebbé és biztonságosabbá válhat a szokásos piaci ár elvének alkalmazása az iparűzési adóban is" - mondta Tóth Hedvig, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

Az új szabály miatt várhatóan megnő a transzferár ellenőrzések szerepe az önkormányzati adóellenőrzések során.

A társasági adóval való egységes megközelítés miatt arra is lehet számítani, hogy ha az állami adóhatóság megállapítást tesz a szokásos piaci ár kapcsán, úgy előfordulhat, hogy az önkormányzati adóhatóság is elkezd egy transzferár fókuszú ellenőrzést, ahogy az az innovációs járulék és az iparűzési adó kapcsán a gyakorlati életben látható.

Kulcsfontosságú lehet a szakvélemény és az adózói észrevétel

Az önkormányzati adóhatóságok eljárásában feltételezhetően hangsúlyosabb lesz a szakértők kirendelése, hiszen az önkormányzatok eddig kis fókuszt helyeztek a transzferárak vizsgálatára, így ezen a területen feltételezhetően kevesebb tapasztalattal rendelkezhetnek. Az adóhatósági szakban kirendelt szakértő szakvéleménye pedig kulcsfontosságú, ugyanis ha a jogvita perré alakul, úgy a bíróságnak elsődlegesen a megelőző eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményét kell alkalmaznia a döntése meghozatala során. Emiatt az adóeljárásban hozott szakvélemény vizsgálatára különös hangsúlyt érdemes fektetni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakvélemény mellett a transzferár ellenőrzésekben a bizonyíték előterjesztési korlát is nagy jelentőséggel bír, azaz hogy legkésőbb az észrevételben be kell nyújtani minden rendelkezésre álló bizonyítékot. Ha tehát az adózó alternatív megközelítéssel is alá akarja támasztani, hogy az általa alkalmazott ár piacinak minősül, úgy ezt az alternatív megközelítést is be kell nyújtania legkésőbb az észrevételben.

Az önkormányzati adóhatóság által folytatott transzferár ellenőrzések során egyébként a megbízható adózóknak járó kedvezmények nem érvényesíthetők, így a bírság mértéke az általános szabályok szerint alakul, továbbá az adóellenőrzést sem kötelező befejezni 180 napon belül, arra a 365 napos általános határidő vonatkozik. A másik oldalon kedvező, hogy nem alkalmazandók a kockázatos adózókra vonatkozó súlyosító szankciók sem, mint a 60 napos határidő hosszabbítás vagy a megemelt bírság

- mondta dr. Takács Diána, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda peres csoportjának szakértője. Ha a szokásos piaci árra vonatkozó szabályok elfogadásra kerülnek az iparűzési adó tekintetében, az az adózók számára egyértelműbb szabályokat fog teremteni az iparűzési adó alapjának kiigazítása kapcsán, mind az adómegállapítás, mind az adminisztratív feltételek teljesítése tekintetében. Ráadásul, az őszi adócsomag alapján 2021-től az iparűzési adóbevallást egységes formanyomtatványon, kizárólag az állami adóhatóságnak lehetne majd benyújtani, amely szintén egységes és leegyszerűsített adminisztrációt biztosít majd az adózók részére.

Címkék:
vállalkozás, önkormányzat, iparűzési adó, adó, társasági adó, transzferár, kapcsolt vállalkozás,