Meg van mentve a magyar húsipar? Így talán nem nőnek akkorát az árak sem idén

Pénzcentrum2020. április 1. 10:30

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter kiemelte, az új, "Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése" elnevezésű felhívás célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával. Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.

Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek. A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak - tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István kifejtette: a Vidékfejlesztési Program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.

Címkék:
vállalkozás, pályázat, támogatás, államkincstár, sertés, baromfi, vidékfejlesztés,