Így menekülhetnek meg magyarok százezrei: megmaradhat a munkahelyük

Pénzcentrum2019. szeptember 5. 19:35

Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures több, mint 300 portfolió startuppal és 20 milliárd forintnyi befektetéssel a háta mögött, 31 milliárd forint tőkével rendelkező, új kkv üzletágat indít, amely a hazai kis- és középvállalati szektort erősíti a generációváltást, piaci konszolidációt és külföldi befektetés ösztönzést érintő tőkefinanszírozás terén. Ezzel a hazai startup és kkv szektor első számú stratégiai partnerévé válnak.

A Hiventures indulásakor a startup befektetési programjaival a piaci igényekre reagált, és most közel három év tapasztalat, valamint az eddig felhalmozódó visszajelzések alapján, készen áll a szervezet szintet lépni, és új, KKVPRO tőkefinanszírozási megoldásaival, célba venni a hazai vállalkozások fejlesztésének egyik legfontosabb csoportját; a hagyományos kis- és középvállalkozói szektort - írja közleményében a társaság. Jelenleg a piacon 200-250 milliárd forint tőkebefektetési forrás érhető el, de ennek körülbelül 80-90 százaléka a startupok finanszírozását segíti, vagyis a KKV-ra kevesen fókuszálnak. Erre a finanszírozási résre tudott megoldást hozni a Hiventures KKV üzletága.

Augusztusban megújult a Hiventures vezetősége, ezzel egy időben új stratégiai irányokat is kijelöltünk, melynek középpontjába a hazai kis-és középvállalkozások kerültek. Az új üzletággal célunk, hogy a startupok után, hasonló sikerrel legyünk a kkv szektor meghatározó tőkefinanszírozó partnere, és ezzel hozzájáruljunk a piac szereplőinek versenyképességéhez és nemzetközi aktivitásuk ösztönzéséhez egyedi tőkebefektetési termékeinken keresztül.

- mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója. A Hiventures MFB forrásból, 31 milliárd forintos KKV üzletág finanszírozási megoldásai, azokat a hazai vállalkozásokat és vezetőit célozzák, akik családon kívüli cégutódlásban gondolkodnak, hazai és külföldi cégfelvásárlással kívánják bővíteni tevékenységüket, növelni versenyképességüket és kiaknázni a mérethatékonyságban rejlő potenciálokat, valamint akik, már kinőtték az országhatárt és külföldi országokban való befektetésben gondolkodnak.

Az új üzletág indításának célja, hogy a hazai KKV szektor szereplőinek elégséges saját tőkéje legyen fejlesztésre, valamint a növekedés, piacbővítés és működés finanszírozására. A finanszírozási keretek között lehet jegyezni, hogy a befektetés mértéke esetenként 50 millió és 3,1 milliárd forint között mozog 10% körüli éves hozammal, az elvárt önerő pedig körülbelül 30%, ami ügyletenként változhat. A Hiventures továbbra is kisebbségi tulajdonrészes marad minden esetben.

A KKV fókusz fontosságát hangsúlyozza, hogy az elmúlt pár hónapban hozzánk beérkező 10 ügylet nagy része a generációváltással kapcsolatos kihívásokkal küzdött. Szeretnénk, hogy ha már családon belül nem lehet megoldani az utódlást, akkor más konstrukcióban, de a vállalkozások mindenképpen magyar kézben maradjanak. Természetesen vannak olyan KKV-k, ahol nem az utódlás a kérdés, hanem a növekedés saját piacon, esetleg más, hasonló profillal rendelkező cégek felvásárlása áll a fókuszban, vagy egy szomszédos országban, külföldi befektetés lehet a cél, vagy akár távolabb is merészkedne, például a balkáni országokba. A Hiventures ezeket a területeket érintő tőkefinaszírozási kérdésekben is mind partner tud lenni kiterjedt szakértői kapcsolatrendszerével"- tette hozzá Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese.

Címkék:
vállalkozás, cég, mfb, vállalat, hiventures, kockatőke, startupok, startup cégek,