Rájár a rúd ezekre a szakikra: a végén pedig a magyar autósokon csattan az ostor

HelloVidék2019. július 16. 08:16

Magyarországon az autószerelő szakma kiöregedőben van, akadnak igazi kontárok, és a sok a munka, kevés az ember alapon nem ismeretlen a várólista fogalma sem. Nem véletlen, hogy aki cégalapításba akar fogni ezen a területen, annak bizony nincs könnyű dolga - írja a HelloVidék.

A Békés megyei mester, Kertész János szerint a fiatal autószerelőknek  legtöbbször nincs meg az a fix kezdő tőkéjük, amihez nyúlhatnának a komoly műszerek megvásárlásakor, így elsőként rögtön a bankhoz kell fordulniuk, hogy hitelből fedezni tudják a felmerülő költségeket.

Jó esetben a család támogatásával és a kölcsönnel kapott kezdő lökéssel beindulhat egy vállalkozás, azonban az ágazat folyamatos fejlesztéseket kíván meg a műhelyektől, amelyek szintén nem kevés profitot emésztenek fel, ezért elengedhetetlen, hogy a véges bevételi források mellett pályázatok segítségével fejlődjenek a vállalkozások.

Tasi László kecskeméti szakember megerősítette a kisteleki mester szavait, miszerint a támogatások rendszere valóban nem sok biztatót tartogat az induló mikro- és kisvállalkozások számára. "A kkv szektort nem tisztázták a köztudatban, mert ide tartoznak az egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, kis- és középvállalkozások, ezeket pedig mind egy kalap alá veszik, pedig óriási különbségek vannak a működési költségekben, az eredményekben és az egész volumenben"

És ha mindez nem lenne elég a feltételek sem egyenlők, mert "a feketén dolgozó autószerelő az összes keresetét arra fordíthatja, hogy fejlődjön. Nálunk nagyon szoros gazdasági mércéket kell alkalmazni, hiszen van konkurencia, tehát az óradíjat sem emelhetjük a csillagos égig, másrészt rezsióradíj alkalmazásával tevékenykedünk, megvan, hogy egy-egy hibára mennyi időt kell szánni, ezeknek mekkora munkadíja van, arról nem is beszélve, hogy az adót be kell fizetni az államnak" - emelte ki a lapnak Kertész János. A teljes cikk a HelloVidék oldalán olvasható!

Címkék:
vállalkozás, karrier, pénzcentrum.hu, adó, cégalapítás, várólista, rezsióradíj, autószerelés, kkv pályázatok,