Pénzcentrum • 2019. június 6. 12:05
Mind áruházi forgalma, mind webshopja kétszámjegyű növekedést ért el a Praktikernek az előző évéhez képest. Ebben pedig nagy szerepet játszott, hogy az áruházak egy részét teljesen átépítették, átalakították a szortimentet, ami rövid időn bizonyított is, hiszen ezekben a boltok egyértelműen nőtt a forgalom ezt követően - hangzott el a Praktiker június 6-i sajtótájékoztatóján.
57,1 milliárd forintos árbevételt ért el a Praktiker 2018-ban, az előző évi 47,8 milliárddal szemben. Ez 20 százalékos bővülést jelent. Ezen felül ráadásul kiderült az is, hogy munkaerőhiány ide vagy oda, a cég növelni tudta alkalmazottai számát, ami jelenleg már majdnem 1 500 aktív munkavállalót jelent.
- mondta el a Praktiker évértékelő sajtótájékoztatóján Karl-Heinz Keth, ügyvezető igazgató. Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy az elmúlt évben a barkácslánc jelentős összeget költött egyes áruházaik modernizációjára, amik új polcrendszereket, árukínálati struktúrák kialakítását és a szortiment jelentős részének megújítását jelentették első sorban. A változásokat pedig az első tapasztalatok igazolták is ahol megtörtént ugyanis a modernizáció, egyértelműen nőtt az áruházak forgalma is.
- tette hozzá az elhangzottakhoz az áruházlánc évértékelőjén Szita Mária, a Praktiker beszerzési igazgatója.
Nő a dolgozók száma
A sajtóesemény kiderült az is, hogy az erősen munkaerőhiány környezetben az áruházlánc tudta növelni dolgozói számát, ami így mintegy 1 500 embernek ad munkát.
- mondta el a munkaerő biztosítás nehézségeivel kapcsolatban az ügyvezető.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Dübörög az online
A sajtóeseményen beszámoltak arról is, hogy a 10-12 éve indított webshop idén már a kasszán átmenő forgalom 7 százalékát tette ki. Továbbá hogy a felületen 24 ezer termék érhető el képpel. Hiába azonban a tavalyihoz képest pozitív eredmények nagy a törekvés azt illetően, hogy az internetes program tovább növekedjen.
Stop, stop
A Praktiker terjeszkedésével kapcsolatban Karl-Heinz Keth elmondta, bár folyamatosan tervben van 2-3 új üzlet nyitása Magyarországon, a jogszabályi környezet ezt egyelőre nem teszi lehetővé. Ennek ellenére sem mondanak le azonban erről a tervükről. Sőt, a vezetés dédelgetett vágya, hogy a környező országokba is terjeszkedjenek, de ahogy mondták, ez még a jövő zenéje. Konkrétumok egyelőre nem hangzottak el ezzel kapcsolatban.