Fejlesztés nélkül nem megy: erre kéne figyelnie a magyar cégeknek

Pénzcentrum2019. május 12. 19:00

A szakmán kívül talán nem sokan tudják, hogy Bicskén működik a világ vezető precíziós öntödéinek egyike, a Magyarmet Finomöntöde Kft. A cég élén kezdetektől Győri Imre áll, aki az utóbbi időben a fiát is bevonta az ügyvezetői teendőkbe. Győri évek óta tudatosan készül arra, hogy egyszer majd fia veszi át a vállalkozást, ezért már ő vett részt az OTP Business Nagykövet Programon is. A cégvezetőkkel többek között arról beszélgettünk, mik a legnagyobb kihívások ma a vállalat életében.


A Magyarmet Finomöntöde Kft. beszerelésre kész acélöntvényeit mára a világ számos országában használják fel a feldolgozóipar különböző ágazataiban, mivel a társaság az elmúlt évtizedekben egyike lett a világ vezető precíziós öntödéinek.

Győri Imre több mint 35 éve vezeti a társaságot. A precíziós öntvények gyártását az MMG Automatika Művek indította el 1981-ben, Bicskén.

Én már akkor kohómérnökként dolgoztam itt. A céget 1993-ban a privatizálás során egy német vállalat vásárolta meg, a Magyarmet bekerült a csoport öntvénygyártó üzletágába. 2003 októberében vásároltam vissza a céget, amiben az OTP Bank volt a segítségemre. A kapcsolat azóta is töretlen

- mondta Győri a Portfolio-nak. A cég bicskei központjában jelenleg 210-en dolgoznak, tavaly pedig nyitottak egy üzemet Sárbogárdon is, ahol 25 főt foglalkoztatnak.

A fizetés mellett a szép, otthonos környezettel tudjuk megfogni a munkavállalókat

- mondta ezt ifjabb Győri Imre, aki arról is beszélt, véleménye szerint az öntödék halmozottan hátrányos helyzetben vannak, mert nagyon sok az előítélet, nem sokan akarnak öntödében dolgozni. Úgy fogalmazott, az a negatív kép él a fejekben, hogy egy öntöde olyan, akár a pokol kapuján léptünk volna be. De ez nem így van. Egy fémipari üzemnek nem kell feltétlenül koszosnak, nehezen elviselhető munkahelynek lennie. Elárulta, sok fiatal tehetséges mérnökre lenne szükség náluk.

Fejlesztés nélkül nem megy

"A technológiai felszereltségünk a kis- és középszériájú egyedi termékek gyártására alkalmas, nagy szériás autóipari, vagyis több százezres vagy milliós darabszám nálunk nem jöhet szóba. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha megtalálnak valami izgalmas megkereséssel, azonnal nemet mondunk. Mi gyártjuk például 2015 óta a BMW-csoport részére a Mini Cabrio tetőtartó alkatrészét. Ahhoz azonban, hogy más nagy autógyártók felé is tudjunk nyitni, a feltétel egy teljesen automatizált, új üzem létrehozása lenne, melynek megvalósításához az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett új programok segítséget nyújthatnak" - jegyezte meg idősebb Győri Imre, aki szerint a siker titka a folyamatos fejlődés, fejlesztés. Bizonyos folyamatokat és technológiai lépéseket robotokkal és automata gépekkel végeznek, ezek körét szeretnék a jövőben bővíteni.

Fia 2014-ben kezdett bele egy olyan fejlesztésbe, amely egyedülálló gyártástechnológiával ötvözte a Magyarmet sok évtizedes fémöntési tapasztalatát. Egy 3D nyomtatással foglalkozó német cégnél szerzett gyakorlat után a családi vállalkozás is 3D nyomtatással kezdett foglalkozni, ez és az erre a technológiára épülő rapid prototípusgyártás lehetővé teszi, hogy a vevő akár két-három héten belül beszerelésre kész alkatrészt kapjon kézhez.

Nem könnyű a kapcsolatépítés

Az OTP Business Nagykövet Program kiváló lehetőség volt számomra, hogy kapcsolatokat építsek. A cél ugyanis az, hogy átvegyem egyszer a cég vezetését, de a jó cégvezetőnek kell, hogy legyenek jó szakmai és üzleti kapcsolatai

 - mondta  ifjabb Győri Imre. A vállalkozás banki kapcsolattartója, Goldschmidt Andrea, az OTP bicskei fiókjának vezető tanácsadója elmondta, már amikor először hallott az OTP Business Nagykövet Programról tudta, hogy a területről a Magyarmet Finomöntöde Kft.-nek kellene indulnia a pályázaton.

Szoros a kapcsolat az üzem és a pénzintézet között, és azt gondolom, ez a jövőben sem fog változni. Az üzleti terveiket megosztják a bankkal, mi pedig próbáljuk a leghatékonyabb segítséget nyújtani számukra ezek megvalósításában

- tette hozzá.,

TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport
Címkék:
vállalkozás, fejlesztés, munkaerőhiány, otp business,