Komoly gondot okoz a a Duna alacsony vízállása: rosszul járnak a gabonatermesztők

Pénzcentrum2018. november 20. 09:32

Komoly gondokat okoz a Duna alacsony vízállása: halomban áll ugyanis a betakarított gabona a raktárakban, mivel gyakorlatilag leállt a folyami szállítmányozás.

A hazai gabonakészlet jelentős része a Dunán hagyja el az országot, idén viszont olyan száraz­ság sújtotta Magyarországot, hogy a folyó vízszintje jelentősen lesüllyedt, aminek következtében a hajóforgalom gyakorlatilag megbénult - írja a Magyar Idők.

A termelők tehát komoly nehézséggel találták magukat szemben, hiszen  megtermelt búza és kukorica meghatározó része kerül a külpiacokra, leginkább a folyami útvonalakon keresztül. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak úgy fogalmazott, nyár óta gyakorlatilag nem hagyta el az országot a Dunán keresztül egyetlen rakomány gabona sem.

Ez elsősorban a raktárkapacitás szűkössége miatt okoz gondot. A szállítás egyébként a folyami útvonal mellett vasúton és közúton is megoldható lenne, ám utóbbi az utóbbi időben jelentősen drágult.

Címlapkép: Kovács Tamás/MTI

Címkék:
vállalkozás, duna, kereskedelem, mezőgazdaság, gabona, gabonatermesztők országos szövetsége,