hvg.hu • 2018. augusztus 13. 09:32
Kétszáznál is több helyrajzi szám és megbecsülhetetlen számú tulajdonos osztozik azon a 400 hektáron, ahol a BMW új gyára épül Debrecenben - írja a Hvg.hu. Hivatalos ajánlatot egyelőre senki sem kapott, nem tudni, mennyi pénzt fizetnek majd a földekért a gazdáknak.
Ahhoz, hogy elkészülhessen Debrecenben a BMW gyára, 400 hektár föld tulajdonosával kell megegyeznie az önkormányzatnak - írja a Hvg.
A legnagyobb területet, 400-ból 230 hektárt, Forgács Barna cége, az Agrárgazdaság Kft. bérli magánszemélyektől. Hogy rajtuk kívül hány tulajdonosa van még a többi hektárnak és kik ők, azt Forgács Barna sem tudja.
- mondta Forgács, aki szerint azon a részen, ahol a BMW gyárat épít, egy hektár föld értéke 40 aranykorona lehet. Hivatalos értesítést vagy ajánlatot arról még nem kapott, hogy mire számíthat, ha kezdődik az építkezés. Ő pénz helyett inkább földet szeretne, hogy folytatni tudja a gazdálkodást.
A Debrecen környéki kistelepüléseken élők bizakodók, remélik, a gyárban sokakat fognak foglalkoztatni, rendes fizetésért. Abban is bíznak például a Nagymacson élők, hogy javul majd az infrastruktúra, és talán újra megnyitják az iskolát, sőt, hátha lesz óvoda és bölcsőde is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.