Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari kiállítása (x)

Pénzcentrum2018. január 24. 05:00

Innovációkkal és szakmai konferenciákkal készül a Sirha Budapest.

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Sirha Budapest szakkiállítás, mely immár hagyományosan a régió élelmiszeripar, szálloda- és vendéglátóipari, pék-, és cukrászipari, csomagolóipari és gasztronómiai szakemberek találkozóhelye a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Az eseményre 2018. február 7-9. között kerül sor, ahol most először két pavilonban mutatkozik be az eddig bejelentkezett több, mint 200 kiállító. A standokon a vállalkozások által kínált termékek és szolgáltatások mellett több helyen bemutató is várja a kilátogató szakembereket, de nagy hangsúly kerül az újdonságok ismertetésére is. Ennek érdekében a Sirha Budapest a Trade magazinnal közösen harmadik alkalommal indította el Innovációs Termékversenyét, melynek főszereplői a kiállítóknak, a legutóbbi Sirha Budapest óta piacra vezetett újdonságai lesznek.

A szakkiállítás látogatása szakemberek számára díjmentes, de regisztrációhoz kötött, melyet a sirha-budapest.com/hu/regisztracio-jegyvasarlas oldalon lehet kitölteni, és bátran állíthatjuk, hogy érdemes lesz kilátogatni az adott iparágban dolgozóknak, mivel az esemény minden tematikájában számos inspirációs forrással várja a szakmai közönséget, legyen szó vállalkozás indításáról, fejlesztéséről, vagy a legújabb üzleti trendek, megoldások megismeréséről. Konferenciák zajlanak többek között a Magyar Vendéglátók Ipartestületének, a NÉBIH-nek és a Pannon Gasztronómiai Akadémiának a szervezésében. Ezeken  olyan témákban kerül sor beszélgetésekre, mint a vendéglátás legújabb online marketing trendjei, az online smart fizetési módok terjedése, de szó lesz a sikeres üzletnyitás receptjéről is.

Számos lehetőség nyílik üzleti kapcsolatok kialakítására is a Sirha Budapesten, többek között az Enterprise Europe Network, PRIMOM Alapítvány által szervezett üzletember találkozón. A programon a szakemberek előzetes regisztráció után egymással egyeztethetnek megbeszéléseket, melyekre a kiállítás második napján kerül sor. Emellett a kiállítókkal történő előzetes időpont egyeztetésre is lehetőség nyílik a kiállítás weboldalán.

Az eseményen olyan világszínvonalú programok zajlanak majd, mint a Bocuse d’Or magyar döntője, az Omnivore Budapest, az International Catering Cup magyar döntője, vagy a Kolonics Zoltán főszervezésében zajló Sirha Budapest Desszert Verseny, de számos szakmai programot vonultat fel a pék és cukrász szövetség is.

A Sirha Budapest szakmai partnere az AMC, kiemelt szakmai partnere a METRO, kiemelt médiapartnere a Trade Magazin.

(x)

Címkék:
Hungexpo, élelmiszeripar,