Elárulták a titkot: ezzel a 3 módszerrel tarolhatja le hazánk a világot

Pénzcentrum2017. szeptember 28. 11:07

Közel kétszázan jöttek el a Google és a Pénzcentrum által szervezett Google Digital Workshop 2017 rendezvényre hétfő este, ahol a hazai kis- és középvállalati (KKV) szektor előtt álló lehetőségekről és kihívásokról volt szó a külföldipiacra-lépéssel kapcsolatban. A rendezvény nyitóelőadásában a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára vázolta a kormány KKV-szektorral kapcsolatos intézkedéseit és terveit, a Google képviselője pedig arról beszélt, hogy miképpen hasznosíthatják a keresőóriás különböző szolgáltatásait a külföldi piacok felé kacsingató magyar cégek. Mutatjuk a részleteket.

A budapesti Aquincum Hotelben került megrendezésre a Google Digital Workshop 2017 klubja, melyen közel 200-an jelentek meg. A hallgatóság tagjai számtalan szektorból érkeztek, volt közöttük erdélyi bőrdíszműves és autóipari beszállító is.

Át kell állnunk az innováció vezérelt gazdaságra, az iparnak pedig a tudásra, a felsőoktatásra és a szakképzésre kell építenie

- mondta el nyitóprezentációjában dr. Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, a kormány Irinyi Terv intézkedéscsomagjával kapcsolatban, mely az ország újraiparosítását tűzte ki célul. Ez a csomag hét ágazatot jelölt ki, amelyekre fókuszálni kell a kormány szerint. Ezen területek közé tartozik

  • az infokommukációs szektor (IKT) és a szolgáltató központok,
  • a járműgyártás
  • az egyedi gépgyártás,
  • az élelmiszeripar,
  • a védelmi ipar,
  • a zöldgazdaság, valamint 
  • az egészséggazdaság és turizmus.

A külföldi missziókon kereskedelemmel, gazdasággal foglalkozó diplomaták segítségével e szektorokból négy ágazatot azonosított be a kormány, melyek a leginkább exportképesnek tűnnek. Az egyik ilyen terület lett az IKT-szektor, és ide tartozik még az egészséggazdaság és a turizmus, a mezőgazdasági gépek gyártása és az élelmiszeripar is.

144 kolléga van nálunk a minisztériumban, akik valamennyien külföldi missziókon teljesítenek szolgálatot, tehát az mondhatjuk el, hogy Magyarország összes nagykövetségének és főkonzulátusának legalább egy munkatársa van, aki a gazdasági kérdésekkel foglalkozik

- tette hozzá a helyettes államtitkár.

Címkék:
vállalkozás, kkv, európa, magyarország, google, export, világ, előadás, táplálékkiegészítő,