Új módszerrel támad a NAV: 260 milliárdos köztartozást hajtottak be

Pénzcentrum2017. március 10. 09:00

Új módszert alkalmaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a köztartozások behajtásánál, egyebek közt kényszerítő lépések helyett jóval többször küldött felszólítást az adósoknak - nyilatkozta Tállai András, a hivatal vezetője a Magyar Időknek.

A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a múlt évben több mint 260 milliárd forintot tett ki a behajtási bevétel. A hatóság a múlt évben majdnem félmillió fizetési felszólítást postázott az elmaradással küzdő cégeknek és magánszemélyeknek, kétszer annyit, mint az előző évben. A tájékoztatás után az érintettek kijavíthatják hibájukat, lehetőséget kapnak a korrekcióra. Hozzátette, hogy a nem fizetők ügyében azonban már a törvény engedte szigorral lépett fel a NAV.

A hatóság az elmúlt évben több százezer inkasszót bocsátott ki, emellett tízezrével rendelte el az adósok munkabérének részbeni elvonását, valamint ingóságok és ingatlanok lefoglalását. Az inkasszóval kapcsolatban Tállai András megjegyezte: tavaly több mint 11 millió alkalommal küldött érdeklődő levelet a NAV a hazai bankszféra szereplőinek, háromszor annyit, mint 2015-ben. Az adótartozások miatt tavaly lefoglalt ingóságok közel fele ruházati termék volt, de sok gépjármű is a NAV-hoz került ilyen okból.

Címkék:
vállalkozás, NAV, tartozás, behajtás, köztartozás,