Háhner Petra • 2016. május 24. 16:07
Elindult az MFB Pontok hálózata, ahol a magyar vállalkozások már igényelhetik a 44 milliárdos keretösszegű, ingyenhitelnek is nevezett uniós támogatást. Most még csak 26 ilyen pont nyílt országszerte, de a közeljövőben 650-re fog nőni ezeknek a száma. Mit érdemes tudni az új uniósforrás-elosztó rendszerről?
Mire kérheted az ingyenpénzt?
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében meghirdetett első termék kifejezetten vállalkozásoknak szól. Ez egy 0 százalékos kamatozású hitel, amivel kapcsolatban fontos azt is szem előtt tartani, hogy visszatérítendő.
A hitelt termelőeszközök, beruházások és járulékosan forgóeszközök beszerzésére lehet felhasználni.
Amit még tudni kell az új pontokról
Ma még csak 26 pont - 3 darab Budapesten és további 23 pedig megyeszékhelyeken - kezdte meg a működését, de egy hónapon belül további 100 pont megnyitását tervezik, év végéig pedig összesen 442 pontban fogadják majd a vállalkozásokat. Ebből 159 pont tízezer feletti lakosságú településeken, 257 pedig tízezer lakos alatti településeken nyílik - mondta el Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója a kecskeméti MFB Pont ünnepélyes megnyitóján.
Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy a hatályos éves fejlesztési keret szerint 2016-ban
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- 4 hitel;
- 9 kombinált termék;
- 4 kockázati tőke;
- és 2 garancia program kerül meghirdetésre.
Az MFB a pontok létrehozásával megújította az uniós források szétosztásának folyamatát:
- tette hozzá Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára.